Szombat, a nagy túra napja

Még péntek este, vacsora után laptop elé ültem, és próbáltam kitalálni valami nem túl egyszerű, mert mégiscsak gyerekek nélkül vagyunk, tehát lehetünk bevállalósabbak, de azért el elviselhető túrát, mert hát túrailag azért nem vagyunk túl edzettek. Találtam egy is nagyon jó honlapot, magas-tatra.info, ahol minden fenn van, amit csak a Tátráról tudni lehet, és tudni érdemes. Na ebbe jól belemerültem, és találtam is nagyon jó túraleírásokat, ajánlásokat, és szépen meg is terveztem a másnapi útvonalat, ami nagyon jónak nézett ki, mert 3 állomásos volt, Király-púpi nyereg, ez egy hosszabb szakasz lett volna, olyan másfél órás, majd innen fél óra egy menedékház, és ha még van bennünk szusz és lelkesedés, akkor innen fél óra egy tó, majd vissza. 

Csakhogy, akkor este ez csak fejben dőlt el, és valamiért nem írtam föl sehová, másnap pedig hiába kerestem nem találtam. De nem éreztem gáznak, mert úgy voltam vele, hogy majd ha ott állunk a útvonaljelző tábla alatt, akkor majd meg fogom ismerni, hogy mi is volt az általam választott út. 

Így vágtunk hát neki a napnak :)
Milyen jóóóóó volt reggel 8-ig aludni!!!! Idejét sem tudom, mikor fordult elő ilyesmi. Marci rendszerint 6 körül kel, ha szerencsénk van, akkor fél7-ig békén hagy, de utána nincs kegyelem. Szóval kipihenten keltünk, és jól bereggeliztünk, beszéltünk a fiúkkal, akik hasonlóan jól aludtak, és már a pékségből mentek hazafelé. Nem nagyon hiányoztunk nekik.

A kinézett útvonal Zakopanetól nem messze, fél órás sétányira, Kuzinceből indult. Ide nem lehet autóval felmenni, az elágazás elején van egy hatalmas parkoló, ahol le lehet rakni az autót. Mi mondjuk gyalog voltunk, de vannak iránybuszok, meg lovaskocsik, amik felvisznek pár zlotyiért, de mi szívesen sétáltunk. Szépen sütött a nap, igazi kirándulóidő volt. Mire fölkaptattunk Kuzincébe, addigra meg is izzadtam a polárbéléses esőkabátomban. 

Kuznicébe felérve egy hatalmas sor végén találtuk magunkat. Innen indul ugyanis a kabinos felvonó, a itteni legnépszerűbb hegy, a Kasprowy Wierch (Gáspár-hegy) tetejére. Nem értem mondjuk mire föl ez a több tízméteres sor, mikor lehet interneten is jegyet venni előre, meg a városban is az automatákból, de végülis nekünk mindegy volt, mert mi nem terveztük, hogy ezzel mennénk. Viszont annyira elterelte a figyelmünket az egész, meg pont jött egy felvonó is, amit azért megcsodáltunk alulról, aztán megláttunk egy vízesést a közelben, és arra indultunk, közben megláttam egy mókust is, és szerettem volna lefényképezni a fiúknak. Szóval hirtelen ezer ingert ért egyszerre, és elfelejtettünk tudatos túrázóként viselkedni, csak úgy mentünk a többiek után.

A többiek viszont, mint utóbb kiderült nem oda akartak menni, ahová mi. A táblánál ugyan mondtam, hogy nekem nem ismerősek ezek a nevek, de volt ott egy másfél órás jelzés, hát elindultunk arra. Végül is mi vesztenivalónk lehet. :) 

Az első elágazásnál nem a Gáspár-csúcs felé indultunk, hanem egy szép nagyköves úton fölfelé. Menet közben még láttunk néhány felvonót föl meg le jönni. Lengyelországban az a szokás, hogy a Tátra Nemzeti Park területére csak egy jelképes belépő ellenében lehet belépni. (5 zolty) Ez kicsit fura először, de végülis érthető is, mert biztos ebből tudják finanszírozni az erdők, és a hegy rendbentartását, és az út elején még mobilvécék is voltak. És tényleg, egész úton nagy rend volt, és tisztaság. 

Az első része az útnak teljesen vállalható volt, bárkinek, gyerekeknek is simán. Köves út, majd erdei ösvény, majd egy hatalmas tisztás kis faházakkal. Gondolom itt birkák szoktak legelni, de most nem volt egy sem. Lehet, hogy már véget ért a birkalegeltető szezon?

 Ahogy haladtunk, úgy színes falevelek mellett megjelentek apróbb hókupacok is az út mellett. Furcsa volt. Nekem ilyenkor októberben még egyáltalán nem hiányzik a hó.

Aztán egyre magasabbra értünk, egyre keskenyebb lett az ösvény, egyre meredekebb lett az alattunk lévő szakadék, egyre havasabbak, nedvesebbek lettek a kövek, de azért nagyon élveztük. :)

Óóóó, és akkor egyszer csak a nagy magas fák közül kijutottunk a napfénybe! Előttünk volt egy menedékház, fölöttünk pedig egy csodaszép napfényes, de havas tetejű hegyvonulat. Megpihentünk kicsit a menedékház teraszán, tűzött a nap, nyári meleg volt. Jól esett a napba tartani az arcunkat. ( ha tudtuk vona mi vár még ránk eztán, akkor tovább is oda tartottam volna :) )

folyt. köv.