Marci az oviban

Lassan másfél hónappal az ovikezdés után talán már nem kiabálom el, hogy rutinná vált az oviba járás. Volt talán két nap valamikor szeptember közepén, amikor ha nem is sírva, de nagyon bújósan váltunk el, amikor kicsit kérette magát, de végül csak bement. Ezt leszámítva a reggelek relatív simán mennek. Mehetnének simán is, ha Marci nem variálna mindig, hogy épp mit nem akar felvenni. Általában abból van a vita, hogy nem akarja a jólmegszokottat újra, tisztára cserélni, ő menne még a koszosban, menne a vékonyban, mert azt szereti. Aztán jön az, hogy nem kell pulóver, vagy nem az, ami éppen jön, és kabát sem kell, pedig most már reggel hideg van. Persze végül minden rákerül, csak az ajtózárásnál egy kemény 10 perc van mögöttünk.

Az oviba már lelkesen megy, nagy húzóerő ebben Milán, hogy ő is jön, sőt sürgeti Marcit, aki így jön és csinálja. 

Azt a pár órát, amit ott tölt, azt most már ügyesen veszi. Pár hete még, amikor kimentek az udvarra, akkor mindig volt egy kis nyafi, engem keresett, engem akart. De az óvónéniknek sikerült mindig megnyugtatniuk, és mindig azt mondták, hogy nem volt igazából komoly. Milánt is kérdeztem, hogy mit gondol, mert amikor ők is a nagyudvaron vannak, akkor szoktak Marcival találkozni, és együtt is szoktak játszani. Milán azt mondta, hogy igen, volt amikor Marci elkeseredett, és csak azt mondogatta, hogy "hazamedek", "anyához medek", de nem sírt úgy ahogy szokott. Szóval tényleg inkább csak elszontyolodott. 

De mára már ez is teljesen megszűnt. Nincs nyafi. 

Szerintem most már jól elvan délelőtt. Olykor-olykor egy-egy kisfiú nevét is hallom tőle. Az óvónéniket meg kenyérre keni a mosolyával és a huncutságával. Búcsúzáskor puszit dobál nekik, szerepel, és most már reggel is szökdécselve megy be, mint egy kisnyuszi.

Megszületett az első ovis mű is :)

Ott aludni egyelőre egyáltalán nem akar. Nem is kényszerítem, mondjuk, csak néha megemlítem neki, hogy nem akar-e ott aludni, de nem. Pedig jó lenne, mert most, hogy a nagyok újra kezdtek úszni járni, ha kétszer ott aludna Marci, akkor tudnám őket vinni a korábbi úszásra, de így csak a későbbire tudunk járni.

De nem baj, mert a kedvenc pillanatom úgyis az, amikor a mosdóból kikukucskál, hogy ott vagyok-e az öltözőben, és ha meglát, akkor füligvigyorral, tártkarokkal röpül hozzám. Meg tudnám ilyenkor zabálni. 

Amúgy ő az egyik legkisebb/legfiatalabb a csoportban. Talán egy kislány van még aki augusztusi. Év eleje óta már 3 szülinapot ünnepeltek a csoportban, akik már négy évesek lettek. Nem csoda, hogy szeretik dédelgetni, mert Marci még olyan kis pihepuha. 

Amúgy meg olyan nagyfiú lett ez alatt az egy hónap ovi alatt. Beszédileg nagyon sokat fejlődött, meg úgy egyébként a megjelenése is olyan ovis lett, meg olyan vicces.

 És a szobatisztásággal sincs igazából probléma, a pisiléssel már minden oké. Már délben is pelus nélkül alszik, hiba nélkül. Múlt hét óta pedig már egyre többször a kakit is a vécébe rakja. Bár általában csak félig, és a második felére pelust kér, de már ez is haladás. Szerintem nemsokára már ezzel sem lesz gond, és akkor végképp nem lesz pelusos a házban :(

Esténként mostanában mindig a Boribon beteg-et olvassuk. Már vagy százezredszerre. Nem csoda, hogy már Marci is kívülről fújja. És imádom, ahogy befejezi a mondatokat.
A kedvencünk, amikor azt mondja pűtőpütő.  (hűtőfürdő)

Én pedig hirtelen új titulust kaptam, és Máté anyukája, Milán anyukája után most már Marci anyukája is vagyok :) Egyszer mentem délután Milánért, és egy boróka csoportos kislány odaszalad a kerítéshez, és hangosan üdvözölt, hogy "szia, Marci anyukája!" Először nem is esett le, hogy ez nekem szól, kellett pár másodperc, mire leesett. :)

Szóval azt hiszem belerázódtunk.