Milán napok

A héten úgy alakult, hogy kedden Máté lement Ferivel Szentesre 3 napra, és hogy Milánnak is kedvezzünk egy kicsit, mert elég szomorú volt, mert ő is ment volna, ezért itthon addig Milán-napokat tartottunk, azaz ő mondhatta meg, hogy mit csináljunk, mi legyen az ebéd, ettünk fagyit meg jégkrémet is, és még az esti Barca- Sevilla meccset is megnézhette. Azt gondoltam belealszik, de nem aludt bele természetesen mert potyogtak a gólok, szóval nem volt elég unalmas az alváshoz :) 

Kedden azt kérte, hogy menjünk ki a pályára pingpongozni. Most kaptak mamától új ütőt, úgyhogy ki kellett próbálni. Így hát miután útnak indítottuk Mátéékat, levonultunk a pingpongasztalokhoz, és vagy egy órán át ütögettünk. Hol jobban, hol kevésbé jobban, Milánnak még kicsit magas az asztal, meg nincs is még akkora gyakorlata, hogy eljussunk a játékban egy minimálisan élvezhető szintet, de azért nagyon lelkes és aranyos, és ha figyel, meg én is, akkor párat már tudunk passzolgatni. Nehezítő tényezőként Marci az asztal közepén érezte a legjobban magát. De nem zavart, tényleg nem :)

Szerdán délelőtt mondta Milán, hogy akkor most menjünk valahová. Kérdeztem, hogy van-e ötlete, hová. Vidámparkot akart. Megbeszéltük, hogy most nincs vidámpark, a Holnemvolt park van helyette, ahol Csongorral is voltunk. Akkor oda, és hogy üljünk is fel majd erre is meg arra is, de le kellett hűtenem, hogy ez most nem fog menni, mert vagy nem engedik fel Marcit, vagy nem tudunk 3-an beülni, de igazából felrémlett bennem egy tavaly nyári holnemvolt parkos kirándulásunk, amikor dög meleg volt, és sehol egy tenyérnyi árnyék, és ehhez ebben a 38 fokban nem nagyon volt kedvem. Végül a Margitsziget mellett döntöttünk, mert oda Milán úgyis vissza akart menni a múltkori sétánk után. 

Most úgy mentünk, hogy az Árpád-híd felől mentünk le, és a Margit-híd felé végigmentünk a szigeten. Közben megnéztük a Zenélő kutat, ami épp zenélt, és átsétáltunk a Japán kerten is, amin sosem szoktunk, mert általában leragadunk a sziget túlsó felén. Marci teljesen odavolt a rengeteg teknősbékáért. Lehet, hogy tényleg be kéne itthonra is szerezni egyet.

A Margit-romoknál nem időztünk sokat, pedig kedvük lett volna a fiúknak a falakon mászkálni, de pont belefutottunk egy iskolás csoportba, gondolom táborozók voltak, akik épp valami kincskereséshez készülődtek. Ahogy a romok között bóklásztunk láttam, ahogy az egyik tanító mindenféle lyukakba, résekbe kis cukorkákat rejteget el, így gondoltam, hogy gyorsan átsöpröm a fiúkat mielőtt észrevennék, mert Marci tutira begyűjtötte volna az össze cukorkát még az iskolások előtt. 

 

Kicsit morcosak is voltak, hogy kimentünk a romok közül, cserébe jégkrémet ígértem nekik, de korai volt még, mert ettől fogva csak azt hajtogatták, hogy mikor veszünk jégkrémet. De mikor? 

A kis vadasparkban tudtam, hogy van egy büfé, gondoltam ott majd veszünk, és amíg megeszik, addig  kacsát nézünk. A kacsanézés, gólyanézés, ló nézés megvolt, jégkrémből viszont olyan silány volt a felhozatal, szinte minden fajta ki volt ikszelve, csak pár volt, amiből lehetett volna választani. Nem értem én ezt... nyár közepén, 40 fokban, hogy lehet kifogyni a jégkrémből? Ráadásul szerdán, munkanapon, a hét közepén. Szerintem ez nagyon gáz! Nem is vettünk semmit. Az ő hanyagságuk engem ne kényszerítsen arra, hogy olyat vegyek ami épp van, én olyat akarok venni, amilyet szeretnék! 

Mondtam is a skacoknak, hogy itt most nincsenek jó jégkrémek, menjünk tovább, és majd veszünk a szökőkút mellett, ahol a múltkor, és szökőkút nézés közben lehet nyalakodni. Nem voltak boldogok, de egy kis táskából előkotort pereccel lekenyereztem őket.

Óóóó és láttunk egy vizibuszt! Annyira jó lenne egyszer felülni rá, de olyan piszokul méregdrága!
Pedig biztos nagy élmény lenne a fiúknak :)

 A szökőkúthoz érve pont elcsíptük a 11 órás műsort, ez a gyerekdalos blokk. Arra mondjuk kíváncsi lennék, hogy hány gyerek ismeri ezeket a dalokat, mint pl. a pumukli főcímdala, az enyémek egyáltalán nem. A felcsendülő hat dalból csak a Vukot, és a Micimackót ismerik szerintem, MArci még azt sem, a többi inkább retró gyerekdalok. Persze ettől  még a szökőkút jó volt, nyilván. 

Marci már elálmosodott.

És persze jégkrémet is kaptak, amivel jól össze is kentük magunkat. Mindig ez van, aztán ragadunk össze-vissza. 

Hazafelé, Milán kívánságára villamos-földalatti-villamos kombóval jöttünk, és alig bírtunk hazavánszorogni a megállóból. Aludtunk is mint a bunda :)

Marci a négyeshatoson :)