Somlyó-hegyi kilátó, Alsóörs, búcsúeste

Még mindig nyaralós poszt következik, de nincs már sok hátra :)
Az aktív szombat után vasárnapra már nem volt semmi tervünk. Reggel ráadásul megint olyan buta szeles idő fogadott bennünket, hogy a strandolás szóba sem jöhetett. Végül Feri kitalálta, hogy menjünk át Alsóörsre, ott van a Somlyó-hegyi kilátó, amit idén adtak át. A régi életveszélyes volt, most tavasztól egy csilivili új, 17,5 méter magas kilátóra lehet felmenni.
Az kilátóhoz vezető út borzasztóan kényelmes sétaút. Semmi megerőltetés nélkül fel tud menni még a legkisebb lábonjáró is, de babakocsival is simán vállalható.

Lent már egészen jó idő volt, sütött a nap, fönt viszont jó nagy szél volt, szinte levitt minket a tetőről, de azért körbejártunk és körbenéztünk. A kilátás természetesen innen is gyönyörű, egyik oldalon ott a Balaton, másikon a Bakony, mi kellhet még több.

A kilátó alatt egy kicsivel egy kis piknikező hely is ki van alakítva, ahol megpihenhetnek a fáradt vándorok.

Bogarászik

Mivel nagyon hamar végeztünk a sétával is és a kilátóval is, ezért tettünk még egy kört a faluban, és milyen jól tettük, mert a templom felé kanyarodva a fenti útról még jó hosszan gyönyörködhettünk a Balatonban. 

Lefelé jövet pedig belebotlottunk az úgynevezett Török-házba, ami az ország egy 15-16. században épült gótikus udvarház. Míg a kapun lévő kiírásokat tanulmányoztuk Milán már kapun belül volt, és egy kedves néni már invitált is minket be. A házban fiatal festők kiállítása volt éppen, leginkább portrék, de volt egy-két tájkép is. Míg mi körbejártuk a pici kis szobát, addig a néni elszórakoztatta a gyerekeket. Mindenről kifaggatta őket, kaptak tőle cukrot, és Mátéval íratott is a vendégkönyve. Máténak az egy iskolamentes hét is elég volt ahhoz, hogy gondolkodnia kelljen a betűkön, de végül nagyon ügyesen beírta, hogy melyik kép tetszett neki a legjobban. 

Este, amolyan búcsú gyanánt végigsétáltunk az egész sétányon. Leginkább csak a kikötőig szoktunk menni, meg vissza, az is éppen elég hosszú, de most elmentünk a másik végéig majdnem, mert réges régen ott ettünk az egyik kis büfében nagyon jó sült halat. A büfé ( Üvegtigris)még mindig ott van, még mindig ugyanolyan fapados, mint évekkel ezelőtt volt, de a sült hal most is isteni finom volt! 

Visszafelé még elnyaltunk egy fagyit is, egyrészt azért mert Marci már odafelé is letáborozott az egyik fagyis előtt, és visszafelé menet pedig már messziről rohant megint oda kapát-kaszát eldobva, másrészt így legalább jó darabig elvolt a fagyijával, mert várható volt, hogy mihelyst végez vele, akkor már nyafi lesz, lévén hogy már 10 óra felé járt az idő. A sejtésünk nagyjából be is igazolódott, de szerencsére, mivel Milán belement abba, hogy tolja Marcit a futóbiciklin, így neki egy hangyányit sem kellett megerőltetnie magát, így nagyobb nyávogás nélkül hazaértünk. Máté rém boldog volt, mert az óra már 23-at mutatott, ilyet még sosem látott a számlapon, így egyértelműen a vasárnap lett a győztes a meddig vagyunk fenn versenyben. :)

Leszámítva a strandmentességet, végül egész jó  hetünk volt. Ha maradhattunk volna még két napot, akkor nem csak a kisujjunk hegyével tudtuk volna érinteni a Balatont, de ez most így alakult. Megyünk majd még, reméljük, hogy akkor majd jobb  időt kapunk. Addig pedig itthon pótoljuk a kimaradt strandolást.