Egy szavam sem lehet

... és nincs is, hiszen múlt hétvégi színház után ez a a hétvége nálam már egy péntek esti adhoc mozival indult, ráadásul az Urániában, ahol még sosem voltam, és hát az valami lenyűgözően szép. Kicsit furán is éreztem magamat ebben a szép milliőben a farmer-garbó kombómban, pedig mások sem voltak puccosak, csak mégis... a büfénél pedig az előttünk álló idősebb házaspár nem pattogatott kukoricát kért nagy kólával, (nem is árultak ilyesmit), hanem egy-egy pohár metaxát. A film (Samba) meg olyan kis lájtos-csajos volt, az Életrevalók fekete pasijával és Jane Eyre-rel, akiről egész végig nem jöttem rá, hogy honnan ismerős, csak itthon esett le, amikor megnéztem a porton. Szóval végül is jó volt, igaz ha én választottam volna csak magamnak, akkor én ezt a dán thrillert választottam volna, de a Holtodiglan után már nem merek én választani a csajoknak filmet. :) 

Attól függetlenül, hogy nekem későn végződött a péntek este, attól a szombat még nálunk ugyanakkor kezdődik. És mivel cipővásárlás volt a terv, ezért ez még pluszban rányomta a bélyegét a napra. Több boltban is voltunk, és nem tudom megmondani, hogy a két gyerekre hány pár cipőt próbáltunk fel, mert rengeteget, és egyszerűen fantasztikus, hogy 27-32-ig mindenféle kombinációban próbáltunk cipőket, és végül vettünk 4 pár cipőt (2 utcai, 2 torna) 4 féle számmal, ráadásul úgy, hogy Máté új tornacipője az itthonlévő kinőttnél kisebb számozású, de nagyobb. Szóval így legyen az ember okos. Közben Marci ugyanúgy próbált, mint a többiek, hol egy rózsaszín gumicsizmában bukkant elő, hol egy kis virágos szandálban, ezek voltak az alsó polcokon, hol egy kis hímzett gyerekbőröndöt húzott maga után, szóval nem volt egyszerű. Az meg már csak hab volt a tortán, hogy ezek után, miután nagy nehezen végigpróbáltunk számtalan cipőt, és végre mindenki talált magának megfelelőt, akkor nem tudtunk kártyával fizetni, mert akadozott a terminál, készpénzünk meg nem volt 4 cipőnyi. Szóval este vissza kellett menni a cipőkért. 

És még csak eztán tértünk be a sportboltba, hogy nekem válasszunk egy új futócipőt, mert a réginek már annyira kikopott a sarka, hogy hosszút futni már nem nagyon lehetett benne. Várható volt, hogy ez sem lesz az a sima menet, nem is volt az, én is felpróbáltam egy csomó féle fajtát, mire végül sikerült döntenem. Nagyon húzott a szívem a régi Adidasom felé, mert az is nagyon jó volt, szerettem, de nem volt a méretemben, így végül most egy Asics-om lett.  Marci ez idő alatt hol a lábam mellett ordított, hol a kicsivel arrébb lévő padoknál, de mindenképpen szét volt esve.

De a végeredményt tekintve, lett egy új cipőm, ami még bejáratós, de tegnap, amikor egy laza 5-6 kilométerre indultam sikerült benne csúcsot futnom időben, pedig nem is éreztem annyira azt, hogy jól menne a futás, inkább fáradt voltam, mint fitt, és inkább kényszerűségből indultam el futni, mintsem azért, mert vitt a vágy. És mégis. Szóval remélem jól megleszünk együtt az elkövetkező időszakban, és sok-sok kilométerrel leszünk boldogabbak. :) 

Úgyhogy tényleg nem panaszkodhatom :)

Ráadásul a jubileumi 1700-dik bejegyzést olvashattátok :)