Hazafelé

Toporgok az iskolakapuban, várom, hogy Máté felbukkanjon. Startra készen vagyok, hogy tudjak neki segíteni, mert pénteken plusz 3 hátizsákot kell lecuccolnia. Megjelenik az ajtóban. Húzza maga után a táskákat, szegénykém. Elveszem tőle, amit tudok. Pakolunk, biciklit kilakatolunk.
- Mi újság, Máté? Milyen napod volt?
- Jó. - vágja oda szűkszavúan és morogva.
- Történt valami?
- Nem.
- Mérges vagy?
- Nem. (nem túl meggyőző)
- Volt valami érdekes?
- Semmi. 
Közben már tekerünk hazafelé.
- Voltatok korcsolyázni?
- Igen. 
- Jó volt?
- Igen. 
- És a karácsonyi műsort próbáltátok?
- Igen. 
- Na és fociedzésen mi volt?- hangzik el a varázskérdés
A felragyogó arcát és a csillogó szemeit nem tudom írásban hűen visszaadni, azt látni kell. Varázsütésre eltűnt a mufurc kisfiú, és a helyére egy csupaizgalom, lelkes focista került.
- Húúú az foci az jóóóóó volt!. Képzeld el, hogy 2 meccset is játszottunk, és mind a kettőt megnyertük és képzeld el, hogy már a Mirjam is jár az osztályból focizni, és mi voltunk narancssárgában, és a kékeket 3-0-ra, a zöldeket meg 2-0-ra vertük meg, és sok gólt lőttem én is, meg DobosTomi is..... trataratratara.... (itt egy hosszabb beszámoló következik arról, hogy hogyan is születtek egész pontosan azok a gólok, ki hova pöckölt, ki hova passzolt, ki hol állt, stb... és hogy hogy védett  a kapus. )  Nagyon jó volt! Igen! - hadarja lelkesen, közben vigyorog, és vigyorog, én meg hallgatom, néha belekérdezek, és csodálom a lelkesedését, a rajongását. 
- Öhöm... szuper! Ügyesek vagytok! És matekórán mi volt?
- Hát ott semmi.