KópéCsirkék

Fischer Mária: Itt voltál velem 

 

Itt voltál velem. Innen vitt messze az ősz,

vitt a novemberi szél. Árnyék lett a remény,

összerogyott a remény temploma; és csak a csend

lesz már mind nehezebb, mind nehezebb, komorabb

nélküled. – Istenes ének szólt; fás, recsegő

hangokat őriz a fül, széttördelt szavakat.

Megbarnult levelek hullanak egyre, eső

zúdul a földre – s a sírás még fojtogató

most is, sok nap után. – Múltad bontogatom,

szétszedem, átkutatom véreres éveidet.

Nem volt bő nevetésed, halvány mosolyod

megvan, megmarad. Érintésed melegét

bőrömön érzem, múlásodat is tagadom

napról napra; hogy élsz, jársz-kelsz, azt hazudom.