Villámpiknik

A nyarat illetően van néhány tervem, hogy mit szeretnék megnézni a fiúkkal, hová szeretnék elmenni, stb... A héten már majdnem el is kezdtük megvalósítani az egyiket, de aztán mégsem lett belőle semmi, mert féltünk elindulni ebben a bizonytalan időben, mert mi van ha odamegyünk a világ végére, aztán meg jól elkap az eső. Máté persze szóvá is tette, hogy nem erről volt szó, és hogy megígértem, és hogy sose csinálunk semmit. Szegény gyerek :( 

Mára már határozottan azt mondták, hogy jó idő lesz. Ennek ellenére délelőtt nem úgy tűnt, hogy lesz ebből a jó időből valami, viszont valamit ki kellett találnom, mert tovább már nem húzhattam Máté agyát, hogy majd csinálunk valamit. Így azt találtam ki, hogy bicajozzunk el a ligetbe piknikezni, aztán szépen hazatekerünk.

A pékségben be is szereztük a finom puha sósperecet, és ott kezdtem el igazából vacilálni, hogy vajon elmenjünk-e tényleg, vagy forduljunk vissza, mert iszonyat szél fújt. De a fiúk nem fáztak, legalábbis azt mondták. 

Kis kerülővel közelítettük meg a ligetet, hogy ne kelljen a forgalmas és az éppen felújítás alatt álló út mellett lavírozni a bicókkal. Milán a végére mondogatta is, hogy azért már elég fáradt, és már igazán megehetnénk azt a perecet, ha már egyszer megvettük. De úgy terveztem, hogy elbiciklizünk a csónakázó tóig, és ott egy padon szépen elsütkérezünk, kacsát és vizibicikliseket nézünk, úgyhogy kicsit még tekernie kellett, de hősiesen jött. 

Mióta Máté kapott egy nagyobb bicót, Milán pedig megörökölte a Máté 16-osát, így már jól lehet velük haladni. Legalábbis jobban,  mint akkor, amikor szegény Milán a kis 12-sét csak tekerte mint az őrült, de mégsem tudott velünk lépést tartani.

Máté az új bicajával

Marci pedig így utazott

A tó mellett nem volt igazán jó idő, hol nagyon kisütött a nap, hol egy brutálfelhő takarta el, és akkor határozottan hideg volt, és fújt a szél. Gyorsan le is telepedtünk egy padra, a fiúk követelték a perecüket, mint akik  mindjárt éhen halnak, pedig épp hogy lenyelték a reggelit indulás előtt. 

Marci bohóckodik

még mindig :)

A fiúk fel is vették a listájukra ezeket a jópofa autós vízibicikliket, amit mindenképp ki szeretnének próbálni.

Aztán evés után Marci teljesen megvadult, és kisfarkas módjára kergetni kezdte a galambokat. Mondjuk vicces volt, szó se róla. Csak mire eszembe jutott, hogy akár le is videózhatnám, addigra a galambok nagy részét már elüldözte.

Mivel a galambok messze elkerültek eztán minket, így nyugodtan ücsöröghettünk még egy kicsit a tóparton, aztán viszont gyorsan elkezdtük szedni a sátorfánkat, mert egy nagy fekete felhő jött a fejünk fölé, amiből akár eső is eshetett volna bármelyik percben, de nem esett. Ehelyett jól leizzadtunk félútig, Milán elfáradt, Marci nyafogott, Máténak meg beragadt a fékje, szóval nem volt egy sima utunk hazafelé (sem), de végülis rendben hazaértünk. Marci az utca végén egyszer csak a hátamra hajtotta a fejét, és elaludt. :) Nagyon mókás volt :)
Jól elfáradtunk. Tekertünk vagy 10 kilométert kb.