Akadozva

Kicsit megakadtam. Nem csak a bloggal, úgy egyébként is. 

Az élet, a mi életünk persze nem áll meg, nem állhat meg, nem állíthatom meg... hiszen máris itt a december,  a gyerekek hónapja, nálunk pedig különösen az. A fiúk készülnek a születésnapjukra, a Mikulásra, a Karácsonyra, az oviban ezer program lesz még ebben a három hétben, némelyik szülős, némelyik zártkörű, de itthon az is téma, az is lelkesíti őket. Várakoznak. Vágyakoznak. Minden nap bővül a kívánságlistájuk. Egyezkednek, ki milyen ünnepre mit kér. Össze is vesznek rajta, ölre is mennek, ha kell. Tervezgetnek, kinek milyen tortája lesz, és kiket fog elhívni a szülinapjára. Lelkesek.

Én pedig kullogok az események után. Bár már túl vagyunk az első gyertyagyújtáson, de nekünk még nincs koszorúnk, és csak remélem, hogy erre a vasárnapra már lesz. Az ajtódíszt még nem kerestem meg, és az ablakdekoráció is várat még magára. A mikulás viszont már ott figyel a teraszon, igaz, ez sem nekem köszönhető, hanem Ferinek, aki előkereste. Idén először nincs adventi naptárunk. Kiment a fejemből. Vagyis nem gondoltam, hogy már ennyire közel van a nap, amikor már kéne lennie. A fiúk nem hiányolják, de nekem azért lelkiismeretfurdalásom van miatta. 

Kárpótlásul tegnap együtt sütöttünk mézeskalácsot. Az adventi időszakban nem utoljára :) Díszítésre már nem igazán volt szükség.

Szóval lenne miről írnom, lenne mit megörökítenem, de valahogy mégsem megy. Nem jönnek a gondolatok, nem jönnek a szavak, aztán pedig már nem is tűnik olyan érdekesnek, fontosnak, hogy leírjam. De majd összekapom magamat. Hiszen a december a mi hónapunk, az Ő hónapjuk, telis-teli eseménnyel.