Még mindig nyaralás, 6.nap- Nagyvázsony

Valamikor réges-régen, amikor Máté még pocakban volt, azt hiszem akkor jártunk a Nagyvázsonyi várnál utoljára. És ha jól emlékszem, akkor nem is tudtunk bemenni. Legalábbis semmilyen benti emlékem nem maradt a dologról, csak annyi, hogy szép komótosan, amolyan kismamás tempóban körbejártuk, és gondoltuk magunkban, hogy egyszer majd még visszajövünk ide gyerekestül. Erre az egyszer-re csupán 6 évnyit kellett várni :)

Akkoriban így festettem a vár tornya mellett:

2007. szeptemberében

Most viszont jó alaposan megnéztük kívül-belül. Pont mikor odaértünk, és a pénztárnál várakoztunk, akkor derült ki számunkra, hogy hamarosan kezdődnek a várjátékok, így arra is vettünk jegyet. A gyerekeknek nem kellett fizetni, egyelőre, 6 éves kor alatt a vár egyéb tartozéka díjmentesen látogatható.

Mielőtt még bementünk volna a várba, gyorsan megnéztük a szomszédos nyomdamúzeumot, és a pergameneket, majd a tett helyszínére vonultunk. Tűzött a déli napsütés, a kirakott néhány napernyő alatt már teltház volt. Itt két felé szakadtunk, a fiúk a sor közepén találtak elsősoros helyet, én pedig a sor szélére mentem Marcival. Naivan azt hittem, majd szépen elszunyókál, de nem tette, egy darabig nézte a műsort, aztán ölbe kérte magát, aztán megint kocsiba, és hiába próbáltam a vár falának a tövében némi árnyékhoz jutni, még úgy is meleg volt.
A műsor... hát.... tulajdonképpen nem volt rossz, minden volt benne, ami egy várjátékba kell, bajvívás az ellenséggel, kardcsörgés, célbadobás, nyilazás, mindez lóhátról is, de valahogy mégsem volt az igazi... A melltartós tinilányok hastáncánál már kicsit fogtam a fejem. És a színvonalhoz képest baromi hosszú volt, majdnem 1 órás is talán, szerintem fele ennyi is bőven elég lett volna. sőt...

Máté szépen, érdeklődve végigülte az egészet, Milán állítólag kínlódott, melege volt, szomjas volt, éhes volt, ment volna már. 
A műsor végén oda lehetett menni, és megfogni, kipróbálni a kardokat, pajzsokat, amikkel harcoltak. Ez tetszett a fiúknak a legjobban. Még ezt is, meg azt is, most cseréljünk, most enyém a pajzs, tiéd  kard, akár órákat is el tudtak volna tölteni ezzel  az oda-vissza cserélgetéssel.

 

 

Nagy nehezen csak sikerült elszabadulnunk a kardoktól, körbejártuk a várat, és felmásztunk a toronyba. Nem volt egyszerű, mert a lépcső szűk volt, a forgalom kétirányú, és még ott volt Marci is. Az emeleteken szépen megálltunk, körbenéztünk, és végül csak felértünk a tetejére. 

Mire felértünk a fiúk teljesen megkergültek. Feri be is rágott rájuk, és mindenkit leparancsolt a torony tetejéről. Pedig milyen szép volt onnét a kilátás :)

 

A vár után, még kitaláltuk, hogy sétáljunk el a közeli Pálos kolostor romjaihoz, ahová eredetileg Kinizsi Pált temették. Azóta innen már elvitték a maradványait, és egy jelöletlen sírban nyugszik a benzinkúttal szemközti templom kertjében. Egy várbeli fiatalember állítása szerint itt van nem messze, a kinti nyíl 600 métert mutatott a célig. Hogy nem 600 méter volt, az egyszer biztos, ráadásul az kijelölt irányba indulva előbb egy földútra értünk a temető mellé, ami bevitt minket az erdőbe, majd az erdőben még egy kis erdei ösvényen is fel kellett mennünk, de végül csak csak megtaláltuk. A fiúk út közben megették a kakaóscsigájukat is, hogy legyen erőnlétük :)

Innen már nem mentünk sehová, hanem visszavonszoltuk magunkat a kocsihoz, és visszamentünk Füredre ebédelni, aludni. Jól elfáradtunk ma is :)