Gyógyítók

Ovi után, mikor hazaértünk, hirtelen szédülés jött rám. Mondtam a fiúknak, hogy 5 percre had feküdjek már le, amíg jobban leszek. Le is dőltem. Fél perc múlva Milán is mellémkuporodott, és elhaló hangon sopánkodott, hogy
- Anya, ne halj meg! (nagyon durva volt, nem is tudom, honnan vette)
Megnyugtattam, hogy nem fogok, csak kicsit elszédültem, de mindjárt jól leszek.
A következő percben már mind a ketten, Máté és Milán is ott toporogtak az ágy mellett az orvosi táskájukkal a kezükben, hogy majd ők meggyógyítanak.
Neki is láttak. Tandemben nyomták, egyik lázat mért, a másik injekciót adott, majd szirupot kaptam, torkot néztek, és megint elölről. A többedik injekció és egy vödörnyi szirup után Máté felvágta a hasamat, majd Milán ragasztóval összeragasztotta :)
Aztán Máté megint lázat mért, injekciót-szirupot adott stb... Milán pedig azt mondta
- Most levágom a lábadat!
- Neeeeee!!!! Ne vágd le a lábamat!- kiáltottam én. De már késő volt, Milán már neki is esett a játékollóval a bokámnak. Végül megkönyörült rajtam, és a lábamat is visszaragasztotta.
- Akkor csak a lábujjadat vágom le!- mondta nagy kegyesen. ( igazából a lábujjaimon lévő körmökre gondolt)
Mikor végzett, jobbnak láttam mielőbb meggyógyulni. Eddigre a szédülésem is úgy-ahogy elmúlt.