Milán szobatisztasága

Miután Mátéval minden annyira simán ment, és gyakorlatilag két és fél évesen önként és dalolva lett szobatiszta, fel sem merült bennem, hogy ez másképp is lehet. Máté annak idején magától gondolta egyszer csak úgy, hogy nem kér többet a pelusból, és onnantól kezdve talán 2-3 hét telt el  és száműztük a pelenkát éjjelre és nappalra egyaránt. Arra készültem, hogy majd Milánnál is egyszer csak eljön majd ez az idő, amikor már ő maga is érzi, hogy nem jó ez már neki, hiszen itt is nyom, ott is szorít, kicsípi, dörzsöli, akármi, szóval kényelmetlen lesz. De nem... Milánban még ha fel is merültek ilyesfajta gondolatok, akkor is ragaszkodott a pelushoz, csak extra nyafogást rendezett minden egyes fürdéskor, peluscserekor, és hallani sem akart arról, hogy gatyát vegyen. Zsigerből hárított.

Aztán volt egy időszak, pár hónapja, amikor elkezdett hajlandóságot mutatni arra, hogy a vécébe intézze a dolgát, de valamiért nem ment. Ráült, elé állt, próbálkozott, nem ment. Pedig ekkor tényleg akarta, látszott rajta, de volt benne valami gátlás, amit nem tudott leküzdeni. A sikertelenség persze elvette a kedvét, és néhány alkalom után megint csak elutasította a vécét, és semmivel sem lehetett rávenni, hogy legalább csak próbálja meg, nem baj, ha nem jön semmi, ő nem és nem, és csak sírt, hogy ő ezt nem tudja. 

Nagyon elkeseredett, és tanácstalan lettem ekkor. Nem tudtam, hol a baj,  (most sem tudom egyébként) miért nem megy, és hogy mit tehetnék én, hogy valami előrelépés történjen az ügyben. Hiszen akárhogyis, de már elmúlt 3 éves, és akár már ovis is lehetne, ha lenne hely, de ősszel már mindenképpen az lesz, és azt sem szeretném, hogy az egész nyarunk arról erről szóljon. 

De mivel semmi csodatevő módszer nem jutott az eszembe, így maradt a már eddig is gyakorolt metódus, hogy én ajánlgatom neki, hogy vegyen bugyit, hogy menjünk vécére, és majdcsak rájön egyszer, hogy az mennyivel jobb a pelusnál. 

Így is történt. És akkor csak megtörtént az áttörés, és végre bele tudott pisilni a vécébe. Mindannyian nagyon boldogok voltunk. Milán is:) Innentől kezdve elkezdett relatív rendszeresen pisilni járni. Nem magától, szólni még most sem szól, de ha mondom neki, hogy gyere Milán pisilni, akkor szépen jön, és csinálja. 

Aztán a múlt héten, mivel Máté itthon volt betegen, és egyébként is vacak idő volt odakint, gyakorlatilag ki sem mozdultunk itthonról, így itthonra a reggel, és az alvások kivételével bugyit kapott. Persze voltak balesetek, és vannak is, de először 4 bugyi fogyott egy délután, aztán már csak 3, és most ott tartunk, hogy ha eléggé figyelek, és rendszeres időközönként hívom pisilni, akkor eggyel is kihúzzuk. 

Szólni még most sem szól, csak elvétve. Inkább az van, hogy én kérdezek rá, de akkor ellenállás nélkül jön és pisil, ami szerintem már hatalmas előrelépés, hiszen leküzdötte az ellenérzését, feloldódott benne a gát, ami miatt nem tudott pisilni. Most már tényleg csak gyakorolni kell, és odafigyelni. Neki is, és nekem is. Figyelni a jeleit, és terelgetni, és akkor nem lesz itt hiba. 

Remélem, hogy ha pici lépésekkel is, de most már elindulunk a cél felé.

Egyébként meg annyira fura, hogy nem csak szerintem, hanem pedagógusok és a védőnő szerint is, Milán rengeteg mindenben megelőzi a kortársait. Mind mozgásfejlődésileg, mint beszédfejlődésileg, szókincsileg, és ismeretanyagában is. Egyedül ez a fránya szobatisztaság az, ami nem megy neki valami miatt. És pont ezért, mert Milán gyakorlatilag mindenben olyan ügyes, pont ezért volt  olyan nehéz NEKEM elfogadnom azt, hogy ez nem megy még neki. Szóval nem csak az ő harca ez a pisivel, hanem az enyém is az elvárásokkal, hogy ne legyek türelmetlen, hogy tudjak az ő tempójában haladni. Nem könnyű.  De azt hiszem már mind a ketten jó úton haladunk.