Karácsonyi vásárban

Néhány hete, amikor megnyitott a Vörösmarty téren a karácsonyi vásár és mutatták a tévében, akkor Máté nagyon lelkesen mutogatta, hogy nézzem csak, ott voltunk tavaly, és milyen jó volt, és menjünk most is megint. Persze megígértem neki, bár fogalmam sem volt, hogy mikor fogom tudni ezt az ígéretemet beváltani. Tavaly mondjuk tényleg jó volt, mert egy munkanap-szombaton mentünk és már nyitáskor ott voltunk. Kezdetben nem voltak sokan, és még egy fúvószenekari koncertet is elcsíptünk. Az tetszett akkor Máténak a legeslegjobban, szerintem emiatt maradt meg benne ez az egész vásárosdi. 

Mivel a karácsonyig hátralévő 2 hétvégén már nem nagyon érünk rá, így kizárásos alapon vasárnap délelőtt útra keltünk, és kimentünk a vásárba. Jó hideg volt, meg kell hagyni, és még a jeges szél is fújt az arcunkba, szóval nem volt éppen sétálgatós téli idő, de így legalább elintéztünk még pár városi dolgot is, mint a bérletvásárlás, és hasonlók.

Mire a vásárba értünk addigra ott már elég sokan voltak, nem is nagyon mentünk a sorok közé, csak a szélső sorokat néztük meg, és inkább lesétáltunk a Dunához, és megnéztük a hajókat. 

Milán eddigre már kezdett eléggé lemerülni, és gyakorlatilag fél percenként vágott bele egy kisebb-nagyobb hisztibe, hol ezért hol azért, vigaszt csak a villamos síneken dolgozó munkagépek jelentettek neki. Ott mondjuk elácsorgott volna napokig is akár. 

Visszafelé megint elkanyarodtunk a vásár felé, ahol már zajlott valami néptáncegyüttes fellépése, amiből viszont nem sok mindent láttunk, kivéve talán Mátét, aki felállt valami magaslatra. Így jár az, aki későn jön. 

Milán persze elaludt hazafelé az autóban, és utána itthon már nem tudott visszaaludni, pedig szépen bement a helyére és lefeküdt, de egy idő múlva hallottam, hogy ott sutyorognak Mátéval a kisszobában, és valami bevásárlóközpontosat játszanak. 

Így viszont este kidőlt mint egy darab fa:) még a mese végét sem várta meg.