A betegség jegyében

Az előző hosszú hétvégét a pihenés jegyében töltöttük... a mostanit a betegségében. De hát november van, ekkortájt már minden évben rendszeresen elkezd valakinek folyni orra, majd köhög, és ha szerencsénk van, akkor kihúzzuk ezekkel tavaszig. 

Máténak 2 hete már volt egy kisebb torokgyuszija, amire be is szedett egy rend gyógyszert, és látszólag abból kilábalt. De csütörtökön már újra elkezdett köhécselni, nem sűrűn, de akkor nagyon, és más tünete nem is volt mellé, így aztán gyógyszerekkel a hóna alatt el is ment péntek délután Papáékhoz Szentesre, Milánnal és Ferivel együtt, pedig mi édeskettesben maradtunk itthon MorciMArcival. Aki akkor még nem volt MorciMarci, csak szombaton lett az. Így ahelyett, hogy havajdídzsé lett volna a hétvégén, meg házimunkabehozás, meg relax, ehelyett órákat töltöttem el a székben ringatózva Marciúrfival, akinek csak így volt jó sehogy máshogy, különben éktelenül ordított, és még ennyi gyerekkel a hátam mögött sem bírom elviselni a gyereksírást, így hát ringatóztunk. Ettől a ringatózástól pedig brutálmegfájdult a már egyébként is fájós derekam, de most már konkrétan egy nyári csillagfényes égboltot láttam a szemem előtt minden egyes mozdulatra. Nem volt jó. (Még most sem az.)

De hogy újra és újra beigazolódjon az, amit már réges-régen tudok, hogy a lentebbnél is van méglentebb, a szombat éjszakának csaknem a felét a retyón töltöttem, és hol így hol úgy fordultam felé. A vasárnapom így aztán végképp taccsra volt vágva, mert bár vécés ügyem már nem volt, se így se úgy, de erőm sem, a közérzetem pedig a padlót nyalta, és ezt még megtoldotta Marcus egy szombatihoz hasonló sírós hangulattal. Nyilván nem javított az ő hangulatán sem, hogy napok óta dugul/folyik az orra, és emiatt enni sem tud rendesen, mert gondolom nem kap levegőt, és volt olyan éjjel, amikor kétszer is szívtam az orrát porszívóval. Tök jó volt :(

A vasárnap reggel aztán az is kiderült, hogy Máté is hozzám hasonlóan a vécén töltötte az éjszakát. Nem hiába no, szoros kapocs van még mindig köztünk. 

Még szerencse, hogy az ország két végén ért el bennünket ugyanaz a kórság, különben itthon nagy bajban lettünk volna az 1 darab vécénkkel:)

Máténak vasárnap délelőtt még láza is volt, de estére már csak hőemelkedése volt, bár még rosszul nézett ki, ma reggelre pedig szinte kutya baja sem volt. 

Ellenben Milán, aki egész eddig tünetmentes volt elkezdett köhögni, és repedtfazék hangon kérte a reggeli kakaóját. Én csak a hálóból hallottam, de onnan muris volt, elég star wars-os:)

Szóval ezek után dacolva az időjárással, (ami végül nem is lett annyira rossz, mire kimentünk), alvásidőben (mert akkor rendelt)  elcipeltem az összes kiskorút a doktornőhöz, hogy most aztán nézzen mindegyikre rá, és mondjon á-t vagy b-t, de vessünk véget most már a köhécseléseknek, és a porszívót is szívesen elpakolnám már néhány napra. 

Mindenki szép sorban végignézett, és kivételesen mindegyikük szuperül vette a dolgot, pedig tényleg mindenre fel voltam készülve, mert ugye alvásidő meg egyebek, meg Milán mindig sírni szokott, de most még ő sem, sőt Marci sem, akit pedig a fél óra alatt 3szor kellett felköltenem. 

És hogy mi a bajuk?

A doktornéni szerint semmi komoly, szerencsére. Persze látja, hogy váladékos az orruk, meg pici eresedés van a mandulán, de szerencsére minden baj nyakon felül maradt, és nem ment a tüdőre. De azért felírt egy-két cuccot, hogy mit adjak nekik, amit mi gondosan be is szereztünk a gyógyszertárból, és otthagytunk egy laza 10-est.  (na jó, ebben már a popsikrém meg a fürdető is benne volt, de az a párszáz forint  nem tétel) És még csak komoly bajuk sincsen. kopp-kopp-kopp