Ebből rögtön két dologra lehet következtetni.
1. tényleg rohan az idő.
2. nem éheztetjük.
A 2. pontot alátámasztja, hogy elkezdtem félrerakosgatni az 56-os ruhákat. Még nem mindet, mert van még ami jó, igaz, javarészt azok, amiket a bátyusok már kényelmesre kitágítottak. Aztán ott vannak a husi combocskák, a kerekedő pofikák, a nyak alatti kis toka, és most már farpofája is van:) Szóval jó húsban van no, de hát fel kell zárkózni a tesókhoz, különben még rásütik a bélyeget, hogy ő a legkisebb.
Amúgy meg tök fura, mert eddig sosem volt olyan gyerekem, aki hasra fordítva ne üvöltött volna torkaszakadtából, és most itt van Marcell, aki nemhogy nem üvölt, de kifejezetten szeret hason feküdni, sokszor ő maga kéri, hogy fordítsam meg, (nem, nem használja még az "Édesanyám, fordítson már át a hasamra legyen kedves!" mondatot, egyszerűen csak addig nyűglődik amíg nem kapcsolok.) És amikor megfordítom, akkor szépen elhelyezgeti a kis buksiját, és dob egy jó adag szundit.
Így aztán hogy Marcika hasonfekvős, volt lehetőségem rácsodálkozni, hogy milyen szép ügyesen tartja a fejét, amire a nagyoknál csak jóval később lettem figyelmes mivel gyűlölték a hasonfekvést. Szóval nagyon szépen, peckesen tartja a fejét, igaz még nem sokáig, hamar elfárad, de már ez is olyan csoda nekem.
Aztán a néhány napja beköszönő szeles időnek hála, észrevette az ablak előtt lengedező szomszédfáit. Teljesen lenyűgözik az ide-oda hajlongó faágak. A másik kedvence az olvasólámpa fénye a falon. Ezek bambulásával hosszan képes ellenni.
Szeret ölbebaba lenni, sőt... ki is sírja magának, hogy az lehessen. Nem bánom egy cseppet sem, igaz, egyre jobban érzem a súlyát a hátamban és a bicepszemen. Mit nekem RubintRéka:)
Egyébként meg egy tündérbogyó csodamanó.
Természetesen imádjuk!!!! Mindannyian.
Gyönyörűség :)
VálaszTörlés