Helyzet

Így a harmadik terhességem végefelé járva lassan már mondhatom, hogy hagyománnyá válik, hogy a véghajrában valamivel mindig megparáztatnak, vagy megparáztatom saját magamat. Az általános para mindig a hegszétválás szokott lenni, amitől én valahogy sosem tartottam, nem tudom miért, valahogy belülről éreztem, hogy nem lehet ezzel baj. Aztán Milánnal ott volt, hogy idejekorán be akart fektetni a doki, hogy szem előtt legyek, ugyancsak a hegszétválástól tartva. Ezt végül sikerült kibekkelnem. A befekvést is, meg a szétválást is. 

Ennek tükrében mikor tegnap este orvostlátogatni mentem, mindenre fel voltam nagyjából készülve, hogy majd beszélünk mindenféléről, hogy meddig várjunk, kivárjuk-e, hogy Simi jelezze hogy ki óhajt jönni, vagy programozzunk előre, satöbbi. 

Aztán kiderült, hogy a helyzetem koránt sem annyira rózsás... mert a méhfal a húgyhólyag felé eléggé el van vékonyodva. Nem olyan nagyon vészesen, de annyira igen, hogy már említést és odafigyelést igényel, elsősorban a doki részéről majd a műtétkor. Nem tudom mekkora vastagságú volt korábban, de most 4.7 mm, ami az orvosi protokoll szerint annyit jelent, hogy ha még lett volna esélyem hüvelyi szülésre, most már nem lenne, mert 5 mm alatt nem engedélyezik. Szóval elvileg nekem nincs miért aggódnom. Mondta ezt azután, miután jól megparáztatott, hogy húúú el van vékonyodva a méhfal, és erre akkor nagyon oda kell figyelni, hogy ne sérüljön a húgyhólyag. De ha sérül, ugyanmár, akkor sincsen semmi gáz, mert az szépen meggyógyul, csak hát 8 nap katétert jelent saccperkábé, amit azért mégiscsak jó lenne elkerülni. Mondja a doki. Meg mondom én, hogy más se hiányzik az életemből egy császármetszés mellé, mint 8 nap katéter, és hogy 10 napig hédereljek a kórházban emiatt. 

Úgyhogy most így állunk. És hiába minden utólagos nyugtatásnak, hogy de higgyem  el, hogy ez nem egy egyedi extra eset, és hogy ilyen már sokszor előfordult sokakkal a többedik terhességnél, (no de velem?) és még sosem volt baj, (leszámítva ha egyéb furmányos összenövések is vannak, na kössz), szóval elvileg halálos nyugalommal kéne ezt a tényt kezelnem, de nem megy. Egész éjjel pisizacskóval az oldalamon láttam magamat ahogy a kórház folyosón vánszorgok fel-alá, napokig, és ez pl. nem volt annyira pihentető, mint amennyire rám lett bízva, hogy amennyit csak tudok pihenjek, és szedjem marokszámra a  Mg-t, hogy legalább ezt a szintet tartsuk még néhány hétig, de legalább betöltött 38-ig, ami aug.7-én lesz.

A jövő héten 5-ből 3 nap kórházi jelenésem van, mondjuk ez mindentől függetlenül, egyébként is lenne, hétfőn vérvétel, kedden aneszteziológia, és talán csütörtökön ctg, szóval lesz időm a kórházi folyosókon pihengetni bőven. 

A fennmaradó időben pedig még itthon is van tennivaló, ruhaválogatás, pakolás, mosás-vasalás, néhány dolgot még be is kell szereznünk. A kórházi csomagom is még csak fejben van meg, úgy is csak 80%-ban. 

Egyébként meg minden oké:) Tényleg. A szürke gondolatokat igyekszem minél messzebb hesegetni, és csak a szépre-jóra gondolni, és megfogadni a doki tanácsát, hogy no para. Hát ezen vagyok!