Katasztrófacsütörtök

Azzal kezdődött ugye, hogy Milán már 5-kor felébredt, majd visszaaludt, és muszáj volt felébreszteni az ovi miatt. Aztán mikor hazajöttünk nem igazán találta a helyét, és semmihez sem volt kedve, majd elaludt a délelőtt közepén  a kanapén. Én is hulla fáradt voltam, de épp a meggymagozás közepén tartottam, nem akartam már félbehagyni és kimosakodni, gondoltam gyorsan befejezem és én is mellékuporodom. De mire végeztem, addigra Milán is végzett. Szóval a mellékuporodásból nem sok minden lett. Pláne, hogy amikor megérintettem sütött a buksija. 39.3. No jó.... még szerencse, hogy délután van doktornő, ovi után akkor odamegyünk nyitásra, mégiscsak hétvége jön. 

Tudtam, sejtettem, hogy a láz miatt nem tud aludni, és amikor lement a hője el is aludt megint. Ekkor már majdnem 3 óra volt. Reménykedtem, hogy elég lesz neki egy röpke 1 órás szundi, és nem kell megint felébresztenem, mert menni kell Mátéért. Nem volt neki elég, felébresztettem. 

Elindultunk Mátéért. Ragaszkodott a motorjához. Jó.

A zebránál elengedett bennünket egy autó. A második autó is megállt az első mögött, szépen, ahogy kell. A harmadik viszont valahol nem ezen a földön járt, mert szépen belecsúszott a másodikba. Óriási csattanás volt, de személyi sérülés szerencsére nem történt. De akkor is. Aztán láttam, hogy a 3-dik autó nyilván ki akarta kerülni a 2-dikat mikor ráébredt, hogy megállni már nem fog tudni, mert az jobb lámpájánál érte a találat. Akkor egy kicsit elgondolkoztam, hogy ha sikerül neki kikerülni, akkor viszont telibe talál minket Milánkával, mert gondolom ránk már nem maradt volna energiája, pláne ha arra se volt, hogy észrevegye hogy 2 autó már áll a zebra előtt. No mindegy. Ezért is nem szeretem amikor elengednek minket a zebrán, inkább kivárom a sorom, és akkor indulok el, amikor jónak látom, mert már nem először jártunk így, néhány éve pont ugyanezen a zebrán ütött el majdnem egy fekete merdzsó, mert kivágott a kukásautó mögül. És azt már csak halkan jegyzem meg, hogy ez az ovi előtti zebra, ahol abban az órában elég sűrűn járnak a gyerekek, kisebbek-nagyobbak, és bár ki van ezerfeléképpen táblázva, hogy figyeljünk már oda, meg sebességmérő, meg lópimpili minden van, de hát úgy néz ki hiába. 

Végül épségben odaértünk a doktornőhöz, ahol rendesek voltak, mert az állapotomra való tekintettel kaptunk egy külön szobát, ahol várakozhattunk, így nem kellett a többi 15 beteggel vegyülnünk ott egész délután. Kiderült, hogy Milcsinek mandula- és középfülgyuszija van, egyik oldalon nagyon, a másikon még jobban. Ehhez képest egész jól volt, nem tudom ez nem fáj neki? Mert a lázon kívül tényleg nem volt más tünete, de még csak sírni sem sírt. Erről meg az jutott most eszembe, hogy Máté egyik ovistársának hamarosan meg kell műteni a fülét, mert neki meg  valami tünetmentes fülgyuszkóból visszamaradt brutál halláskárosodása van, hátulról jövő hangokat nem hall. Szóval tényleg elég csak a szomszédba menni, hogy rájöjjünk, hogy nem is olyan rossz a mi helyzetünk, mint amilyennek elsőre látszik.

Hazafelé a gyógyszertár felé mentünk, és nem is volt semmi, mígnem Milánnak érdekesebb volt a villamos, mint minden más, így miközben a villamost nézte orraesett a motorjával. Ömlött a szájából a vér, és először azt sem tudtam, hogy honnan jön a vér, és csak reméltem, hogy nem a fogát verte ki. A gyógyszertár előtt kábé 5 méterre történt az eset, így stílusosan üvöltő gyerekkel, és habzó-vérző szájjal toppantunk be a gyógyszertár közepébe. Szerencsére nem történt a fogának baja, csak a felső ajkát belülről sértette fel, az vérzett annyira, de hamar csillapodott a vérzés, és Milcsi is nagyon ügyesen tartotta a szája elé a zsebkendőt. Olyan kis aranyos volt:) Úgyhogy végül még a gyógyszereket is sikerült beszereznünk. Micsoda heppiend.... lehetne.... 

Ha este Milán nem változott volna újfent kiskályhává, és csak forgolódott, csak forgolódott, kínlódott, nem találta a helyét, míg végül a vacsora utáni cataflam cseppre csak adtam neki egy adag nurofent, majd jó 1 óra múlva, amikor még mindig 39.7 volt a hője, akkor kapott még egy kúpot is, ami végre használt, és elkezdett hülni. 

Az igazi heppiend, hogy ezek után az éjszakánk egész jól telt, Milcsi lázmentes volt, gyakorlatilag óránként simogattam a buksiját, hogy nem meleg-e, úgyhogy ha kipihent nem is vagyok, de legalább megnyugodtam, hogy a nehezén túl vagyunk (azthiszem). Pláne hogy ma reggel óta lázmentes, mosolygós, és éneklős. 

És kábé fél óránként elmondja hogy megütötte a száját a földbe.

Most pedig az x-dik körét rójja a szobában a társasjátékos dobozzal a kezében, mert ő dolgozni megy. 

- Sziasztok, megyek dolgozni!!!! Majd este jövök!

Szóval megmarad:)