Nyári napnak alkonyúlatánál
Megállék a kanyargó Tiszánál
Ott, hol a kis Túr siet beléje,
Mint a gyermek anyja kebelére.
A folyó oly símán, oly szelíden
Ballagott le parttalan medrében,
Nem akarta, hogy a nap sugára
Megbotoljék habjai fodrába'.
Síma tükrén a piros sugárok
(Mint megannyi tündér) táncot jártak,
Szinte hallott lépteik csengése,
Mint parányi sarkantyúk pengése.
.....Ottan némán, mozdulatlan álltam,
Mintha gyökeret vert volna lábam.
Lelkem édes, mély mámorba szédült
A természet örök szépségétül.
Oh természet, oh dicső természet!
Mely nyelv merne versenyezni véled?
Mily nagy vagy te! mentül inkább hallgatsz,
Annál többet, annál szebbet mondasz.
(Petőfi Sándor: A Tisza- részlet)
Imádom ezt a verset és gyönyörűek a képek! Ez már az új gép, ugye? - gondolom nem sokáig pihent :)
VálaszTörlésMár nagyon régen az új gépet használjuk. Nagyjából karácsony óta.
TörlésAz utolsó képen annyira egyformák :)
VálaszTörlésMerre voltatok?
Csak Papáéknál Szentesen, de a képek Csongrádon készültek a Körös-torokban.
TörlésNem is olyan rég, talán két hete kapott az én harmadikos fiam erre a versre ötöst magyarból. (szavalta) Előtte itthon többször is felmondta, mi meg nosztalgiáztunk.
VálaszTörlésA képek szuperjók, mint mindig. A gyerekek meg hogy összenőttek. :))
Húúú pedig ez jó nehéz és hosszú vers, gratulálok neki!
TörlésAz utolsó kép kicsit csalóka, Máté szerintem egy lépcsőfokkal lejjebb áll, azért tűnnek egyforma magasnak. Igazából van köztük egy jó 10 cm. Mondjuk kilóban már nem sok van közöttük:)