Egy csak egy legény van talpon a vidéken....mondhatnám ha nagyon lírai szeretnék lenni. A valóság azonban cseppet sem az.
Kedden éjjel én kezdtem a sort. Egész
éjjel mosdójáratban voltam, majd nulla éjszakai alvással és egész napos
szerdai punnyadással valahogy sikerült egy nap alatt legyűrnöm a gyilkos
kórt, és estére sikerült emberi formába hoznom magamat szerencsére,
mert jelenésem volt az éjszakában.
Csütörtök reggel Máté már hasfájással és
hányingerrel ébredt, majd hányt is mindent és mindenhová, de délutánra
már látványosan jobban volt, nem hányt, igaz nem is volt mit, mert
addigra már teljesen üres lehetett a pocakja. És még szerencse, hogy
csak egy napig tartott a betegség nyafogós része, mert ez alatt az egy
nap alatt is unásig néztük az aktuális kedvenc meséket, és rongyosra
olvastuk az aktuális kedvenc könyveket.
És dupla szerencse, hogy a legutóbbi könyvtáras látogatásunkkor
sikerült elcsípnünk egy eddig még nem olvasott annapetit, plussz még
két másik olvasós könyvet (bogyó és babócát és Franklint), és az
újdonság varázsa még engem is szórakoztatott egy darabig.
Csütörtök este már Feri is betegen jött haza munkából, lázasan-hasfájósan. Ez az este volt azt hiszem a hét csúcspontja.
Mára már mindenki relatív jól van, most
már azon panaszkodnak, hogy miért csak főtt krumpli az ebéd, mert már
ennének mást is. De ma még szigorú diéta van. Nem mondom én is ennék
most már valami mást az üreslevesen meg a sóskrumplin kívül, mert szerda
óta én is szolidaritok mindenkivel, és családilag diétázunk.
Az egy legény aki vígan és dalolva veszi
a szürke hétköznapokat, az pedig az ájronmen Milán, akinek meg sem
kottyant eddig, hogy a héten már mindannyian halni készültünk
rövidebb-hosszabb ideig. Remélem a vasszervezete bírja még egy darabig,
amíg végleg száműzzük ezt a fránya kórt a környékünkről is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése