Tizenhatos

Milán áprilisi hónapfordulója azért is jelentős, mert éppen egybeesik a tesztévfordulójával:) Tizenhat hónapja van velünk, de éppen 2 éve, hogy tudjuk, hogy minket választott.

Néhány hónapja még olyan kisbaba volt... most meg már kész kisfiú. Jön-megy, szaladgál, lépcsőzik, mindenhová felmászik gond és gondolkodás nélkül, nemcsak a lakásban, de a játszótéren is. Igazi játszótérbetyár:) Csúszik, mászik, homokozik, mesterien lapátol.

Hihetetlen jókedélyű, ami nekem Máté után még mindig maga a csoda. Máté mindig távolságtartó volt, idegenekkel bizalmatlan, rá se nézett volna senkire akit nem ismer, nehogy odament volna hozzá bratyizni. Milán ezzel szemben maga a közvetlenség. Mindenkivel lepaktál. Az oviban úgy járkál, mintha ő is oda tartozna. Ha vadásznám mindig össze a csoportszobából, akkor szerintem fel sem tűnne neki, hogyha otthagynám.

Többnyire mosolyog, kacérkodik. Tudja, hogy nem tudok neki ellenállni, és bármit csinál, elég egy huncut mosoly, és nem tehetek mást, csak jól megölelgetem, megpuszilgatom.

Imádom a kis puha testét, a nyálszagú kis pofikáját, imádom, amikor szórja a kis nyálas puszijait, meg amikor küldi őket az ablakból az oviba menő Nagytesónak, vagy szkájpon a nagyszülőknek.Imádom, amikor odadugja a kis buksiját a nyakamhoz, közben pedig néz felfelé a nagy barna szemeivel.

Imádom, amikor koncentrál. Látszik az arcán, hogy forognak a kis buksijában a kerekek, hogy próbálja megérteni, hogy mi miért van, és hogyan működik. Hosszasan el tud bogarászni bármivel, ami felkelti az érdeklődését.

Imádom, ahogy fecseg:) Már egészen elfelejtettem, hogy milyen az, amikor félszavakból is megértjük egymást. Konkrétan félszavakból, mert többnyire csak a szavak első szótagját mondja, vagy ha nem hát hozza, mutatja, mit szeretne.

Szereti, ha mondókázunk. A "fújja a szél a fákat"-ra emeli magasba a kezeit, a csipcsipcsókára hesshessezik. Az "Ez elment vadászni"-ra tekergeti az ujjacskáját, a kerekecske dombocskára pedig a tenyerébe karikát rajzol, majd nagyot kacag, amikor csikizem. Szereti a lovagoltatós mondókákat, és nagy kedvenc a kukucsozás.

Tudja, melyik az ő ruhája, cipője, amikor mondom neki, hogy öltözzünk, menjünk Mátéért, akkor hozza a cipőjét. Tudja, hogy hol az ovi, és ha épp nem oda megyünk, csak elmegyünk előtte, akkor pánikba esik, és néz tanácstalanul vissza, hogy most mi van. Pláne, ha Máté sincs velünk.

Nem annyira jóevő mostanában, van, hogy napokig alig eszik valamit, vagy pedig borzasztó válogatós.   Ez a pocakján egyelőre nem látszik meg:) Joghurtból bármennyit képes lenne megenni.

12 fogú.

Mostanában jól illik rá a Sebhelyesarcú név.

Nem tudom hány kiló, de 10 és 11 között lehet valahol.

Nem tudom hány centi, de 74-es 80-as ruhákat hord.

Nyuszika nélkül még mindig nincs élet.

Szereti ha lóbáljuk, ha birkózunk, ha gyömöszöljük.

Profin telefonál, számítógépezik és irányítja tévét.

Megtévesztően jól ugat:)

Kedvenc pillanataim egyike, amikor reggel mesét néz, és közben rágcsál, piskótát, pogácsát, kölesbogyót, bármit.

És mivel nálunk a porszívó a nappali dísze, így sokszor porszívózik is:)

És végül egy tesós kép:) Mindig be kell ülniük az ilyen pénzbedobós járgányokba. Ezer méterről kiszimatolják, ha ilyen van a környéken. Mentségükre legyen mondva, hogy pénzbedobás nélkül nyomulnak, de így is nagyon élvezik:)