2011. március 8., kedd

Milánó felülről

Milánó alapvetően nem egy szép város. A belváros persze turistacsalogató a maga látványosságaival, sétálóutcáival, és persze a divatnegyeddel. Engem is vonz és elvarázsol minden egyes alkalommal, amikor itt járunk. Bár hatalmas a tömeg, valahogy mégsem zavar annyira, mint ahogy gondolnám, hogy zavarni fog.
A várost egyértelműen a Dóm uralja. (Írtam már egyszer róla itt)  A hatalmas tér közepén elhelyezkedő monumentális építmény minden tekintetben csodálatos, egyszerűen vonzza a szemet, és minél többször látom, minél többször állok a lábainál felfelé bambulva, annál több apró kis részletet veszek észre rajta. emberfeletti lehetett az a munka, ahogy a sok miniatűr, de tökéletes faragványt elkészítették.
Ez az ország második legnagyobb székesegyháza, a római Szent Péter bazilika után, de az egyetlen jelentős gótikus stílusú. Méretét tekintve 11700 m2 területű, 158 m hosszú, és 66 ill. 92 m széles, a kupolatornya 108 m magas, és összesen 40ezer ember fér el benne kényelmesen.  (az adatokat innen vettem.)
Mikor másfél évvel ezelőtt itt jártunk, és olvasgattam neten, könyvben mindenfélét, mindenhol azt írták, hogy a tetőteraszra mindenképpen fel kell menni, mert hogy onnan aztán fenséges a panoráma, és egy páratlan élményben lesz részünk. Nem igazán tudtam, mit lehetne onnan fentről látni, amit innen lentről nem, illetve, hogy milyen pluszt tud adni még ahhoz a csodához, amit már eleve lentről is megtapasztalhatunk, ha csak a dómra nézünk. Így nem mentem fel.
Aztán mikor szóba került, hogy most megint jövünk, akkor mégiscsak elkezdte birizgálni a fantáziámat, hogy mi is lehet odafent, amiért ennyire megéri felmenni. Így hát vasárnap délelőtt, mivel akkor volt szép napos idő, fogtam magam, és szépen felgyalogoltam a toronylépcsőkön. Persze előtte szépen sorbaálltam és kifizettem az 5 eurós beléptidíjat. (lift is van, az 8 euróért hoz-visz, de szerintem a lépcső teljesen jól megjárható, nem túl sok, nem túl fárasztó, én lazán felmentem lihegés nélkül, pedig igazán nem vagyok jó kondiban).
A Dóm tetejére érve nem csak egy szimpla toronykörbejárásban lehet részünk, (abban pont nem is), hanem végig lehet sétálni a dóm egész hosszán, majd egy kicsit feljebb a dóm tetején lévő hatalmas teraszon meg lehet pihenni, gyönyörködni lehet a városban felülről, testközelből meg lehet csodálni a dóm kisebb-nagyobb szobrocskáit, tornyait, rózsaablakait. Az emberek, mint pl. egy parkban szépen kifeküdtek odafent a napra, volt aki uzsonnázott, voltak akik beszélgettek, még papok is voltak odafent. Olyan piknikhangulat volt mintha nem is egy templom tetején lennénk.
És meg kell mondjam, tényleg páratlan élmény ott fenn lenni. Olyan furcsa , olyan mintha kiváltságos érzés lett úrrá rajtam, hogy ott lehetek azok között a tornyok között amik lentről olyan elérhetetlenül távol vannak, és itt akár meg is érinthetem őket ha akarom. Bár szép idő volt, az Alpokig mégsem láttam el, (állítólag tiszta időben egészen addig el lehet látni), de a város jól látszott, a templomtornyaival, a háztetőivel, a kastéllyal.
Jó volt odafenn, egyáltalán nem bántam meg, hogy felmentem, mert tényleg megéri.

(Már csak azért is megérte, mert teljesen egyedül mentem fel, és fél óráig senkihez az égvilágon nem kellett szólnom, nem kellett senkit figyelmeztetni, hogy vigyázzon magára, hogy hová ne menjen, mit ne csináljon, senki nem kérdezett tőlem semmit, és én sem mondtam semmit. még csak egy képet sem csináltattam magamról, mert egyszerűen nem volt kedvem megszólalni. Ez a fél óra minden egyéb élmény mellett nálam a csendé volt. Nagyon jó volt. )

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése