A reggeli nehéz kezdés, és kétoldali elkeseredés után a napot végül pozitívan zártuk oviügyileg.
Miután hazajöttünk és jól
szétmarcangoltam magam, hogy mi lesz Matyival, ha nem hagyja abba a
sírást, hogy akkor majd ki fogják nevetni a többiek, meg hogy majd nem
fogják szeretni az óvónők, és majd jól leírják, hogy kezelhetetlen, és
akkor örökké utálni fogja az egészet, meg ezekhez hasonló sötétfekete
gondolataim támadtak, szóval ezután lebonyolítottam egy léleképítő
barátnős telefonbeszélgetést, majd felhívtam az óvónőt, hogy
megkérdezzem, hogysmint muzsikál Máté, mert hogyha nagy a gáz, akkor
érte tudok menni.
Mire nagy meglepetésemre nem azt mondta,
hogy mostazonnal vigyem onnan mert azóta sír, hogy eljöttem, hanem azt
mondta, hogy a tegnaphoz képest relatív hamar megnyugodott, és szépen
játszik, olvasnak a könyvéből, szóval no para. Bár éppen akkor
pityergett egy kicsit, mert akkor készültek kimenni az udvarra, és
kiszakították a kis biztonságos környezetéből, de Ibolya néni szerint
egyáltalán nem vészes a helyzet.
Kicsit azért korábban indultunk érte,
hátha elcsípjük az udvaron, de sajnos (szerencsére?) nem lehet belátni,
de elcsíptem a dadus nénit, aki azt mondta, hogy Máté nem sír, igaz
egyelőre magányos harcosként vagy havat rugdos, vagy falat támaszt.
Amikor aztán bementünk, akkor épp
ebédeltek. Máté kétszer is kért a ragulevesből, és a másodikat is
megette nagyon ügyesen, és ahogy belestem látszólag felszabadult, vidám
volt. Jó volt így látni. Sokkal-sokkal jobb, mint reggel olyan nagyon
sírósan.Utólag aztán kiderült, hogy ma reggel majdnem minden gyerek
sírósan jött, még azok is, akik eddig sosem sírtak.
Az óvónénik is nagyon megdicsérték, hogy
milyen ügyes volt, végül még az udvaron is csúszkált a többiekkel, és
Ibolya néni szerint már vicceskedett is:)
Jó volt végre jót is hallani róla, nem
csak mindig azt, hogy sír. Boldogan, mosolygósan jött ki, és nagyon
örültünk egymásnak:) Még a könyvét is otthagyta, azt mondta, majd holnap
visszük haza.
Remélem a tegnap délelőttel, és a ma
reggellel ezennel túl vagyunk a nehezén. Mert sok mindent tudok kezelni,
hisztit, makacsságot, betegséget, de a nyakambaborulós sírással nemigen
tudok mit kezdeni. De most megint nagy lelkesedéssel várjuk a holnapot.
Pénteken pedig szünnapot tartunk:) Mindkettőnkre rá fog férni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése