Pénteken volt Matyi első ovis szülői
értekezlete, amit nem kis izgalommal vártam, végül ez már olyan szülős
feladat. Valahogy olyan érzések voltak bennem, mintha eddig csak úgy
elteltek volna édesegyüttlétben a napjaink, és most egyik pillanatról a
másikra komoly felnőtt anyává kellett volna válnom. Mert amikor még
gyerektelen voltam, akkor a szülőire járás olyan misztikusan felnőttes
dolog volt. Most is az.
Ahogy ott ültem a kisszéken, sokszor
átfutott az agyamon, hogy mit is keresek én itt? De ahogy a többi
anyukán is végignéztem, nem csak nekem járt ez a fejemben, teli volt a
szoba opálosodó szemű anyukákkal, akik maguk sem hitték el, hogy itt
ülnek, hogy ez az idő is eljött. És olyan tanácstalanul néztem körbe a
csoportszobában, ahol Matyi a következő néhány év nagyobbik részét
tölteni fogja, szinte a második otthona lesz. És ahogy körbenéztem
próbáltam oda képzelni Matyit ahogy ugyanígy ül a pici széken, ahogy
ebédel, ahogy játszik, láttam, ahogy kimegy a minimosdóba, és csak az
volt a fejemben, és nem is tudtam másra gondolni, csak hogy milyen jó
lesz neki itt. Valahogy olyan nyugalom áradt szét bennem. Nem voltak
bennem kétségek, vagy legalábbis háttérbe szorultak.
Pláne azután, miután kiderült, hogy az
óvónéni lesz az övé, (Ibolya néni) aki nekem nagyon szimpatikus volt már
a korábbi találkozások alkalmával, és akiről úgy gondolom, hogy meg
fogja találni Matyival a közös hangot, aki velünk szülőkkel is nagyon
megértő volt, és nemcsak a gyerekektől, de tőlünk sem várta el, hogy az
elszakadást egyik napról a másikra feldolgozzuk, megszokjuk. Szerinte is
kell néhány nap, amíg mind a gyerek, mind a szülő hozzászokik az új
helyzethez, addig pedig ha szükséges, akkor ott lehet lenni a
gyerekekkel egy kicsit, majd kimenni a folyosóra, és egyedül hagyni egy
kicsit, aztán ha nagy gáz van, akkor szólnak, hogy menjünk be. Szóval a hárpia
igazgatónő állítása ellenére mégiscsak van valamiféle beszoktatás,
szerencsére. Ibolya néni személye rám nagyon nyugtatóan hatott, örülök,
hogy őt kaptuk, mert az első benyomások alapján bízom benne, és így
sokkal könnyebb szívvel engedem el Matyit, mert úgy érzem jó kezekben
lesz. Remélem később sem fogok csalódni.
Úgyhogy Matyi papíron csütörtöktől a Csiribiri-minicsoport óvodása, és hóember a jele:)
Én választottam, és tetszett is neki,
bár először kicsit közömbösen fogadta, de a többfelvonásos szülinapi
ünnepség tegnapi első felvonásán már büszkén harsogta, hogy neki hóember
lesz a jele, pláne, hogy a csomagolópapíron is volt hóember (teljesen
véletlenül, mert a nagyszülők még nem tudták, mi az ábra). Szóval
szerintem jó lesz.
Izgatottan várjuk az első napot (ami
csak első néhány óra lesz, igazából), de nem tudom mikor fog erre sor
kerülni, mert most nem igazán vagyok egészségileg a topon, de majd
meglátjuk.
Kalandra fel!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése