Mégiscsak ovi?

Tegnap délelőtt, amikor Milánnal (és persze Matyival) a doktornénihez mentünk, összefutottunk a védőnővel, aki nagy újsággal köszöntött minket, mégpedig azzal, hogy  a körzetes ovinkat decembertől 50 fővel bővítik, így ha jelentkezünk, akkor nagy esély van arra, hogy januártól Matyi is ovis nagyfiú legyen.

Első hallásra persze nagyon megörültem, hisz elég csalódott voltam, amikor kiderült, hogy decemberi gyerekként a mi lakóhelyünkön esélytelen az ovira ebben a tanévben. Kicsit nehezen is törődtem bele, volt is emiatt néhány rossz napom-hetem. Mert annak ellenére, hogy semmi bajom nincs azzal, ha itthon van velünk, mégis rosszul esett, hogy minden ismerősöm-barátom gyereke már az ovira készült, csak a miénk nem, holott abszolút óvodaérett, egyedül eszik, iszik, öltözik, tisztán és érthetően beszél, és maximálisan szobatiszta éjjel-nappal. Szóval elég nagy harcban volt a lelkem, és utólag már látom, hogy az a mélypont, ami néhány hete néhány hétig uralkodott nálam, részben emiatt is volt. Aztán megbékéltem, elfogadtam a helyzetet, és szépen helyére is kerültek bennem a dolgok, és már épp kezdtem a jó oldalát látni a dolognak, hogy így kaptunk még 9 hónapot, amit együtt tölthetünk, még 9 hónap amikor Matyi csak az én tisztalelkű Matyim lesz, aki bújik, akit szeretgetni kell, aki szeretget, nem lép rá az elvandálosodás útjára.

Erre tessék... most megint megbolygatják az állóvizet, most megint új helyzet elé állítanak, amivel megint meg kell barátkoznom, el kell fogadnom, fel kell dolgoznom, hogy lehet, hogy mégis ovis lesz Matyi.

Egyik szemem sír, a másik meg nevet. Mert igen, szeretném, ha ovis lenne, ha a kortársaival egy közösségbe járna, ha része lenne egy nagy egésznek. Az eszemmel tudom is, hogy ez jó lesz neki.  A lelkem viszont nem készült még fel az elválásra. Emiatt mindenféle rémtörténeteket képzelek magam elé, hogy mi lesz ha Matyi nem tud beilleszkedni, mi lesz ha bántani fogják, mi lesz ha mégsem fog szeretni oda járni, mi lesz ha az óvónőknek nem lesz szimpi, vagy nekem nem lesznek szimpik az óvónők, stb, stb... Ezer kérdés kavarog megválaszolatlanul a fejemben. Persze biztos, hogy előbb-utóbb minden szépen a helyére fog kerülni, de addig meg kell még vívnom magammal egy-két csatát.

Persze ilyenkor azok a nehéz hisztis napok, amikor azzal vagdalkózom, hogy MOSTAZONNAL visszamegyek dolgozni, Matyi meg megy a magánoviba mert elviselhetetlen már réges rég feledésbe merülnek, ilyenkor már csak a most van, és a jövő, hogy mi lesz, hogy lesz, milyen lesz. Aztán idővel biztos jó lesz, neki is, nekem is, és Milánnak is. Csak azt az időt kell okosan kibekkelni.

Aztán meg még az se 100%, hogy valóban felveszik, majd dec. elején lesz újrabeírtakozás, és utána derül ki, hogy mennyi az annyi, és belefér-e még Matyika az legjobb 50-be. Mindenesetre kíváncsian várjuk. Főleg Matyi, aki egyelőre teljesen be van zsongva, mert a védőnő szájából elcsípte, hogy Máté mehet oviba, és naponta többször is megkérdezi, hogy akkor mikor mehet. Majd aztán arra is kíváncsi leszek, hogy ez a nagy lelkesedés hány hétig fog Őméltóságánál tartani:)