Egy apró csoda, ami mindig mosolyra húzza a számat... a kis kezek tapicskolása a padlón... a mámoros öröm az selymes babaarcon... amikor a szemében látszik, az igen megcsináltam! érzés, a mindent elsöprő büszkeség... amikor az én szemem könnyel telik meg ugyanettől a mindent elsöprő büszkeségtől. Pedig hát nincs ebben semmi rendkívüli... az élet rendje, hogy születés után a gyerekek nőnek, okosodnak, ügyesednek. Mégis olyan csoda minden egyes apró, de új mozdulatuk. Nem lehet megunni... szerintem ha száz gyerekem lenne, akkor is ugyanekkora csodálattal nézném minden kis próbálkozását, akkor is megkönnyezném minden apró kis sikerét.... mert a csoda megunhatatlan...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése