Piperkőc

Néhány napja míg Milán fürdik, Máté áll a szekrény előtt, (a fürdetés így alig több mint 1 hónap után már kevéssé érdekes), és pakol. Jobbról balra, balról jobbra, és nagy átéléssel közli, hogy "nincs ruhám, Máténak". És látványosan szét is tárja hozzá a kezét, ahogy azt kell.

Végül aztán csak talál magára valamit, és akkor mondja, hogy "Eeez Mátéé, felvenni!".

Először nemigen tudtam, hová tenni a dolgot, nem tudtam, hogy honnan vette ezt a válogatást, mert alapból én nem szoktam a szekrény előtt azon tanakodni mit is vegyek fel, fejben lefuttattom a lehetőségeket, és a szekrényhez már konkrét céllal megyek. Főleg azóta, mióta Máté előszeretettel pakol ki az alsó polcokról, míg én a felsőbbekről válogatok. Szóval tanácstalanul álltam, mert hát azt gondoltam, hogy magától ilyet nem talál ki. Mígnem egyszer csak beugrott, hogy igen, tőlem látta-hallotta, mégpedig hétfőn, amikor a munkahelyemre mentünk, és kerestem egy normálisnak kinéző cuccot, ami nem feszül szét a mellemen, ami nem szorít derékban, stb... Na ekkor csúszott ki a számon az ominózus mondat, hogy "nincs olyan ruhám (jelen pillanatban) amit fel tudnék venni". Máté persze hallotta, elraktározta, és a a megfelelő körítésben elő is adja minden este immáron 3 napja, csakhogy szembesítsen önmagammal.