Változom

Nem tudom eldönteni, hogy az anyasággal, a kismamasággal, vagy egyszerűen csak a korral változom. Gondolom mindegyik faktor közrejátszik ilyen -olyan arányban.  A változás több fronton is érzékelhető. 

Az, hogy megváltozott a fontossági sorrend, természetes, és most már bármit csinálunk az az első gondolatunk, hogy vajon Neki tetszene-e. Ha bárhová megyünk, akkor akkor megyünk, amikor Ő nem álmos, nem nyűgös, tehát a topon van, ez mindannyiunk érdeke. De ha esetleg nélküle megyünk valahová (nem túl sűrűn, és általában boltba), akkor is max. 5 percenként eszembe jut, hogy mi lehet most vele. Azt hiszem ez így is fog maradni most már örökké.

Az, hogy a gyerek türelemre tanít, az is természetes. Szerencsére mindjárt itt lesz PocakTesó is, aki tovább folytatja a kurzust, mert van még mit tanulnom. 

Az, hogy néhány óra alvással is van élet, már nem újdonság. 
Hogy el lehet aludni filmnézés közben, ma már ezen sem csodálkozom. Egyre kevesebb  olyan film jön velem szembe, ami elejétől a végéig lekötné a figyelmemet. Hogy ez a mai filmipar, vagy az én hibám,azt nem tudom.
Igenis meg tudom nézni a Vuk-ot 1 nap 3szor is, sőt,  többször is, ha ez kell az Ő lelki békéjéhez, és ahhoz, hogy relatív csend legyen, vagyis ne legyen hiszti. 
Tudok lábujjhegyen főzni, mosni, vasalni, mosogatni, és közben nem kell hogy szóljon bármiféle zene, mint annak előtte. 
Én is tudom élvezni a gyerekzenét, de Ő is tudja a "felnőtt"et. 
Kezdetleges szinten még rajzolni is tudok:)

Tudok majom módjára makogni, oroszlánüvölteni, elefánt módjára trombitálni, ugatni, nyávogni, brekegni, nyeríteni, hápogni, és még egy csomó mindent, amit azelőtt nem tettem. 

A saját ünnepeimre is  Neki kérek valamit, amiről tudom, hogy örülne, vagy épp hiányt szenved belőle. Ha eszembe jut valami olyan, amit Magamnak szeretnék, akkor a következő gondolatom rögtön az, hogy ennyi pénzből, amibe ez kerül, mennyi mindent kaphatna Matyi, és máris nem érzem szükségét annak a valaminek.

A számomra legdöbbenetesebb változásokat mégis a táplálkozásomban veszem észre. Néha félelmetes dolgokat tudok elkövetni. Volt már olyan hogy a kedvenc falatom legfinomabb részét osztottam meg vele. Ilyet azért nem tettem volna azelőtt.  Nyáron sok hosszú év után először ettem kukoricát, amitől eddig még gondolati szinten is rosszul voltam, mert meghagyta.

És ma, azt hiszem elérkeztem a csúcsra, vagy a mélybe (?), mert megettem egy fél tányér ugyancsak maradék tökfőzeléket, amit emlékeim szerint annyira utáltam világ életemben, hogy még az ízére sem emlékeztem. De egész jól főzöm a tökfőzeléket:)

Mi lesz még itt, ha már ketten lesznek????