2009. november 20., péntek

Dojé

Sétáink alkalmával Matyi mindig megáll az út szélén levelet gyűjtő bácsik,nénik mellett, és akár segítene is szívesen, ha hagynám, de ha már dübörög benne a munkakedv, akkor azt inkább itthon dübörögtesse ki magából, és akkor haszon is van belőle. Egyik sétánk alkalmával kapott egy bácsitól egy szem diót, amit csodálattal szemlélt egész hazáig, majd itthon feledésbe merült a konyhapulton. De mióta mindgi ott sertepertél körülöttem most megint megtalálta. Mondtam neki, hogy ez a dió. Erre ő ismétli dojé. Annyiban hagytam.
 
A dió hű társa lett, gurigatta, csodálta napokig, mígnem tegnap  reggel egy becsapódás következményeként szétnyílt, és jóízűen megettük. 
A héját viszont nem lehetett kidobni, az ugyanolyan varázslatos volt Matyinak, mint a dió egyben. Még fürdeni is vitte magával, és úsztatták apával. Közben persze minidg hajtogatta, hogy dojé, dojé.
Majd törölközésnél Apával próbáltak rágyúrni erre a dió-dologra, mármint kiejtésügyileg. 
Apa: Mondd, hogy diiiii!!!!
Matyi: diiii
A: mondd, hogy óóóóó!!!!
M: óóóóóó!!!!
A: (lassan, artikulálva) diiiiiióóóóóóó
M:  (szünetet tartva a két tag között) diiiiii......óóóóó
A: (most egyben) dió
M: (rávágja büszkén és gyorsan) DOJÉ !!!!!
 
Megszakadtunk a nevetéstől:)))) 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése