Kicsit el vagyok maradva az élménybeszámolókkal,mert Máté önmagában annyi élményben részesített az elmúlt napokban, hogy arról lassan tényleg regénysorozatot tudnék írni. De ha egyszer annyira jó fej, hogy nem tudok vele betelni....
Na de vissza a kirándulásokra! Még múlt hétvégén vonatra pattantunk és elmentünk Como-ba. A tó igen kedvelt a milánóiak körében, szívesen utaznak ide hétvégenként, hogy egy kis friss levegőt szívjanak a városi hétköznapok után. A rajongásukat maximálisan meg tudom érteni, a tó maga, és az őt körülölelő Alpok csúcsai fantasztikus látványt biztosítanak, ami párosul a friss vízparti hűvös levegővel, ami a meleg nyári délutánon nagyon jól esett. A tó egyébként Európa egyik legmélyebb tava, helyenként a 400m mélységet is eléri, ami számomra elég döbbenetes. A hegyoldalon szebbnél szebb villák állnak, bennünk olyan hírességekkel mint pl. George Clonney.(ezt találtam)
Persze mi nem találkoztunk egy hírességgel sem, vagy csak jól álcázták magukat.
Persze mi nem találkoztunk egy hírességgel sem, vagy csak jól álcázták magukat.
Van itt minden mi szem-szájnak és Matyinak ingere, a tó kacsákkal, hattyúkkal, hajókkal, jachtokkal. A főtér felé haladva hangulatos kis utcákon visz az utunk, szép régi házakkal övezve, majd a szűk kis utcák egy gyönyörű térben teljesednek ki, ahol egy hatalmas Dóm áll, körben kávézókkal. Itt mi is bedobtunk egy igazi Latte Machiato-t.
Aztán sétálgattunk a kavicsos szűk utcákban, majd fogaskerekűvel felmentünk a hegytetőn lévő kis faluba, ahonnét megcsodáltuk a gyönyörűséges kilátást. Nem egy alföldi falura kell ám gondolni, csupa luxusvilla szegélyezte az utakat, és csak úgy kerülgettek bennünket a BMW-k, meg a mindenféle terepjárók. Matyi ki is nézett egy villát, ami épp eladó volt, a kerítéséről alig lehetett leszedni.
Őméltósága amúgy rákapott a hegymenetre, nagyon élvezi a hegyre föl- és legyaloglást, fölfelé szigorúan magas térdemeléssel közlekedik,lefelé pedig futva. Néha-néha megáll, de csak azért, hogy hangos "Anya, Apa!" felkiáltással összetrombitálja a családot.
A vonaton szerencsénkre megint talált magának pajtásokat, idős nénik személyében, így a Milánóig tartó fél órát egész jól elütötte. Mert egyébként még fél óra vonatozás is agyhalál tud vele lenni, mert persze ő nem ül egy helyben, ő kocsit akar tolni, ő állni akar az ülésen, nyalni az ablakot, kiszedni a szemetet a kukából, felszedni az ülés alól, kapcsolgatni a villanyt, szóval bármit, csak nyugodtan ülni nem. De hát nem is nagyon várhatjuk el tőle, csak nekünk olyan jól esne egy fárasztó, de szép nap után egy félóra pihenés a vonaton. Álom, álom:)))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése