Rólam

Már a 9-dik hetet is betöltöttük MatyiTesóval, de még nem írtam arról, hogyan is telnek a napjaink édeskettesben, illetve Matyival együtt édeshármasban. 

Lassan-lassan sikerül kikeverednem az éber kómámból, ami néhány hete minden délelőtt a társam volt. Szerencsére Matyi az utóbbi pár napban kismamabarát üzemmódba kapcsolt, és képes reggel 9-ig, fél 10-ig is aludni, amire nemigen volt eddig példa életének röpke másfél éve alatt. Ilyen módon lehetőségem van nyugodtan felhörpölni a reggeli életmentő kávémat, kicsit blogolni, internetezni, és kicsit magamhoz térni. A könnyen jött éberségem oly hirtelen távozik, ahogy jön, és fél 11 magasságában már újra a használhatatlan kategóriába sorolnám saját magamat. Semmire nem vagyok jó, csak arra, hogy feküdjek a kanapén, és szemmel tartsam Matyifőnököt, aki persze kihasználja az adandó lehetőséget, hogy mindent pillanatok alatt szétpakoljon, de amúgy jó fej, mert békén hagy, legfeljebb az ágyra sorakoztatja a játékokat és szerzeményeit.

Matyival terhességem 8dik hónapjáig dolgoztam, napi 8 órát.  Néha elgondolkozom rajta, hogy hogyan is voltam erre képes, és egyáltalán hogy jutottam be a munkahelyemre, ami kb. 1 óra bkv-zással volt elérhető. Mondjuk arra emlékszem, hogy akkor is fáradt voltam,előfordult, hogy bezárkóztam a wc-re, hogy aludhassak 10 percet. 

De most, hogy van néhány jobb nap a hátam mögött, egyre bizakodóbb vagyok, hogy az álomkórosságnak lassan vége. Matyi napközben stabilan egyszer alszik, vagy 11-13-ig, vagy 13-15-ig. Ilyenkor hacsak tehetem vele tartok, még ha nem is alszom, de jó mellette feküdni, hallgatni a szuszogását.

Aminek tudom, hogy nem lesz vége, csak akkor amikor már négyen leszünk, az a gyomorsavasodás. Ez Matyival is örök társam volt végig a terhességem alatt, úgy látszik, most sem lesz ez másképp, újra egymásra találtunk a gyomorsav meg én.  Semmi nem használ, csak a türelem, és közben reménykedem, hogy enyhül majd egy kicsit középtájon, mert mintha Matyival is így lett volna. Persze lehet, hogy most minden másképp lesz.