Régebben,
amikor Máté még nagyon pici volt sokat sétáltunk hármasban, ő a
babakocsiban szunyókált, mi pedig róttuk a környék utcáit, és
megváltottuk a világot. Aztán ahogy Feri egyre többet volt külföldön, a
hétvégéink sokszor olyan nagyon besűrűsödtek a teendőkkel, vagy rossz
idő volt, hogy nem már nem is nagyon emlékszem, mikor voltunk utoljára
együtt sétálni. Tegnap Feri korán érkezett haza, és mivel kint ragyogó
napsütés volt, és egyébként is boltba kellett volna menni, gyorsan
felöltöztünk és elindultunk. Nagyon jó volt, mindenki jött a saját
lábán, többé-kevésbé, mert Matyi néha úgy gondolta, hogy Apa nyakából
szeretné felderíteni a terepet, és akkor néhány sarok erejéig
felkéredzkedett. Amióta rákapott a séta ízére a babakocsi újra tabutéma
lett nála, egyáltalán nem óhajt beleülni, még pihenésképpen sem, pedig
olyan sokat egyvégtében még nem tud menni, szóval lesz még pár
kellemetlen percünk emiatt, amíg tényleg stabil járásnak nem lesz
nevezhető az amit csinál. Kicsit beugrottunk a játszótérre is, de
érdekes, hogy amennyire szerette tavaly Matyi a hintát, most egyáltalán
nem akar hintázni, szerintem azért mert abban is ülni kell, de ezt csak
én mondom, nem tudom van-e összefüggés a kettő között. Viszont, szívesen
lovagolt, és most már a homokot is értékelte volna, de gonosz anyuka
nem engedte bele, mert túl vizesnek, sárosnak, hidegnek találta, és
egyébként sem homokozáshoz voltunk öltözve. Na ezt is még meg kell
szoknom, hogy játszósba öltöztessem Manófőnököt, ha kitesszük a lábunkat
itthonról, mert most is a második lépésnél ő vagánykodott és orra esett
egy gyökérben, míg én bezártam a kaput, persze csupa sár lett. Azt
hiszem továbbra sem kell aggódnom, amiatt, hogy nem lesz mit
mosni-vasalni.
És most vittem fényképezőgépet is.
Így sétálnak a fiúk:
Így szalad Máté:
Így sétálunk mi:
És így kellett visszahúzni:
R
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése