Végre, végre sikerült
egy kicsit kiszakadnunk a fővárosi forgatagból, és péntek délelőtt
magunk mögött hagytuk a város zaját, az itthoni gondokat és teendőket,
hogy együtt legyünk csak mi hárman és amennyire egy alig több mint 1
évessel lehet, pihenjünk és kikapcsolódjunk. Ez valamelyest sikerült is,
bár én azért el tudtam volna viselni egy kicsivel több alvást, kicsivel
több sétát, kicsivel több szaunát, de nincs mit tenni, nálunk ez az
alig múlt 1 éves az úr a háznál, így mindennek úgy kellett zajlania,
ahogy Őurasága diktálta. De azért volt nagy séta péntek délután,
szerencsére akkor még nagyon szép napos idő volt, ami szombatra ködös
nyálkássá változott. Volt azért szaunázás, felváltva, úszás, jakuzzizás
(a fiúk egy laza háromnegyedórás jakuzzival áztatták le magukról a
leáztatnivalót), egy kis fitnessterem, volt maszírozás, étteremben
vacsorázás(amit Máté nagyon élvezett, és igazi partner volt) szóval
minden, amit egy röpke hétvégéből ki lehet hozni. Volt nosztalgia, hogy
milyen is volt amikor még csak kettecskén hódoltunk a nagy közös
hobbinknak, a semmittevésnek, és volt elhatározás, hogy legközelebb
nagyszülőstől megyünk, akikre majd rá lehet bízni Matyit, amíg mi
áztatjuk magunkat a vízben. Sajnos gyorsan eltelt, maradtunk volna még,
kényeztettük volna még magunkat, de Apát szólította a kötelesség, és ma
újra munkanap van.
Képekben:
Az uszodában sajnos csak néhány kép készült, azok sem lettek igazán
jók, amik pedig jók lettek, azokat F. nem hagyta jóvá, pedig Matyi
igazán jól festett úszópelusban:) Itt már a szobában, egy kiadós
wellnessezés után, kisimulva:
Reggeli teázgatás:
Én is ott voltam:)
Erősítés közben:
Étteremben. Matyi és az étlap:)
Hazafelé nem mentünk rá rögtön az autópályára, hanem egy kis
kitérővel a puszta felé mentünk. Megérte. Én alapvetően a hegyekhez
vonzódom, a végtelen semmi közepén mégis hatalmába kerített az Alföld
varázsa, a végeláthatatlan semmi közepén mintha megállt volna az idő, és
olyan érzés volt bennem, hogy én sem akarok tovább menni. Kicsit olyan
volt, mintha a Route 66 -n mennénk, bár még nem voltam ott, de egyik
nagy álmom, hogy egyszer keresztülautózzuk Amerikát, miközben a kedvenc
számainkat üvöltjük bele a sivatagi csöndbe. Szóval kicsit ilyen érzésem
volt, nagyon jó volt. Megálltunk egy kis pihenőre, ahol Máté csak a
magasból volt hajlandó szemlélni a világot, való igaz, hogy így jobban
látott, és szemmel láthatóan élvezte is a dolgot:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése