10 hónapos. Hihetetlen! Már igazi nagyfiú. Olyan sok mindent írhatnék, hogy milyen okos, milyen ügyes (a legkisebbik ugrifüles),
de valahogy most nem jönnek a szavak. Minden képesség és tudás eltörpül
amellett, ami a legfontosabb, hogy egészséges. Hogy itt sertepertél a
székem körül, és lerámol mindent ami csak a keze ügyébe kerül, mert
megteheti, mert egészséges. Megállás nélkül fecseg, baba, dej-dej,
apppa, ana, és még egy csomó mindent. Megteheti, mert egészséges.
Napok óta csak Botondra tudok gondolni, aki még csak 7 hónapos, és egy
szörnyű kórral küzd. Bármelyikünkkel megtörténhetne. Imádkozom érte. És
imáim végén hálát adok az égnek, hgoy nem velünk történik mindez.
Nehezen tudtam elaludni. Csak feküdtem az ágyban, néztem a plafont.
Aztán Máté kiságya mellé kuporodtam és hallgattam ahogy szuszog.
Békésen, nyugalomban. És imádkoztam. Hogy Ők is átélhessék még ezt. Hogy
Ők is hallgathassák kisfiuk nevetését, sírását, szuszogását.
Nem ismerem Őket. Személyesen nem. De mégis ismerősként gondolok Rájuk,
hisz naponta velem vannak, olvasom kalandjaikat, örömeiket, és most
bánataikat. Ha örültek, velük örültem, és most velük együtt sírok.
Nem értem a világot, hogy történhet ilyen! Nem vagyok igazi hívő ember.
Olyan vagyok mint olyan sok ember rajtam kívül, csak bajban fordulok
Isten felé, és könyörgök jóságáért! Remélem azért így is meghallgat!
Remélem!
És itt az én 10 hónaposom:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése