Éjszakáink

Már amennyire lehet a mi esetünkben éjszakáról beszélni. Máté erőteljesen rákapcsolt a fogzásra, de mivel napközben erre egyáltalán nincs idő, így éjszaka műveli ezt a mindkettőnk számára fájdalmas műveletet. A dolog ott kezdődik, hogy egyáltalán nem tudom a helyére tenni, csak velem hajlandó aludni, egy ágyban összebújva, lehetőleg egy takaró alá fúzionálva magunkat, hogy még teljesebb legyen az együttlét. Az egyik kezét mindenképpen fognom kell, és amennyire csak lehet az arcunkat is össze kell tenni, de minimum követelmény, hogy az orrunk összeérjen. Hát így alszunk mi, már jó pár napja. Jobban mondva így alszik egyszem fogzó gyermekem. Merthogy ebben a pózban felnőtt ember nem hiszem, hogy aludni tudna, én sem. De bármit módosítok a pozíción, hogy egy kicsit nekem is jó legyen, micsoda önzés ez kérem szépen, na akkor jön el a világvége, és a fiatalember éktelen üvöltéssel adja tudtomra, hogy megszegtem az írtalan szabályokat. Íly módon Ő valamelyest kipihenve ébred (még így is kb. 10szer riad fel álmából, de egy kis tea és simi, esetleg extra összebújás ölben mindig segít) én pedig meggyötörve, zsibbattan, és reményekkel telve, hogy hátha az új nap változást hoz. Ahogy mondani szokás, a remény hal meg utoljára!