Az első villamosozás

Nagyon jó napunk volt tegnap. Máté viszonylag jó volt, ha nem fordítottam neki hátat akkor nem volt semmi probléma vele, a gond akkor kezdődött, amikor bátorkodtam 2 méternél távolabbra menni tőle, és ha esetleg még a látószögéből is kikerültem, na akkor hajaj...Így mindenhová együtt mentünk, még oda is, ahová az ember általában egyedül jár. 

Aztán gondoltam egy nagyot, hogy mi lenne ha elmennénk árkádba. A gondolatot tett követte, ebéd után elkészültünk és elindultunk. A kép, amit mutattam a világnak lehet, mókásan festett, mert elől kenguruban gyerek, hangosan ujjongva. Hátamon hátizsák, oldalamon kistáska. Így keltünk útra.  Máté a  villamost nagyon élvezte, először csak nézelődött, aztán összebarátkozott a mellettünk ülő nénivel, aztán a szembenülő bácsival, majd látványosan végigsimogatta a mellettünk álló lány fenekét, szóval igazán izgalmas volt neki az út. Árkádban sem volt vele semmi gond. Kb. másfél órát voltunk így távol, de jól elfáradtam, azért nem könnyű így kenguruban egy csaknem 9 hónapos. De inkább így, mint kocsiban., egyrészt egyszerűbb is volt, másrészt a kocsit valamiért nem szereti hosszú távon. A hosszú táv az nála fél órát jelent. 

Délután játszottunk, aztán apa megint korán itthon volt, és hármasban randalíroztunk. Tényleg jó volt.

A mai nap is izgalmasnak ígérkezik, de erről majd később.