Máté esete a krumplival

Na ma aztán nekem is kijutott abból az undorból, amiről kismama blogtársaimnál már olvashattam. Én akkor büszke voltam, hogy az én Mátém annyira szereti a mindenféle ételkülönlegességeket, hogy bármit adok neki, szívesen fogadja, és mosolyogva megeszi. Miután a gyümölcspalettát szépen végigzongoráztuk, és mondhatom sikerrel, mert mindet elfogadta, alma, barack, meggy, banán, gondoltam eljött az idő, hogy teret nyissunk a zöldségek felé. Először is a krumplival próbálkoztam. Illetve csak próbálkoztam volna. Mert egyszer jólevő csemetém arcára olyan undor ült ki, hogy azt szavakkal leírni nem lehet. Csak tátogott, fintorgott, pedig egy másodpercre sem csukta volna be a száját, nehogy véletlenül lemenjen a torkán egy csepp is abból a vacakból, amit ma elé tettem. Sőt..., mikor látta, hogy nem adom fel, látványos fuldoklójelenetet adott elő, aminek az lett a következménye, hogy nemhogy az a másfél kanálnyi krumplipüré landolt a ruháján, székén, padlón, hanem bosszúból még a tízóraira megevett gyömölcspépet is visszaadta. De nem szegte kedvem, holnap újra próbáljuk.