Kicsit megnyugodtam, hogy talán mégsem velem van a baj. Egy másik babás
blogon olvastam, hogy neki is hiányzik nagyon a régi élete. Pedig az ő
babája már 3 hónapos, több idő volt már beleszokni az újba. Neki is
hiányoznak a séták kettesben, az összebújós, pattogatott kukoricás
tévézések, meg úgy egyáltalán minden. Nekem is nagyon hiányzik. De már
nem is merem mondani senkinek, mert azt hiszik depressziós vagyok, pedig
nem. Imádom a fiamat, nincs bennem olyan érzés, hogy nem akarok róla
gondoskodni, dehogynem. Ő a legtüneményesebb dolog eddig az életemben,
egy valóságos csoda, ami belőlünk van. Mégis.
Egyre fáradtabb vagyok, és néha egyre türelmetlenebb is. Ferinek sem
könnyű, tudom én, neki ugyanúgy kell dolgoznia napközben, mintha jól
aludt volna. Sokat vitázunk, néha veszekszünk is. Többet mint régen.
Pedig tudom nem kéne, Máté miatt sem, magunk miatt sem.
Remélem túl leszünk rajta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése