Itthoni napok

December 20. csütörtök

Fecsónak zsúfolt napja volt, mert a védőnénije és a doktornénije is ma jött megnézni, és leltárba venni. Szegényt mind a ketten felköltötték. Ez nem nagyon tetszett neki, meg az sem hogy egész nap csak leöltöztették meg fel. Kedvesek voltak, elmondtak egy csomó dolgot, mire figyeljünk majd.

Az esti fürdetés egy katasztrófa volt, ilyen üvöltést én még életemben nem hallottam, ráadásul úgy belehergelte magát, hogy már a lélegzete is akadozott. Nagyon rémisztő volt. Még szerencse, hogy anyu itt volt, nem tudom, mit kezdtünk volna vele egyedül.

December 21-29.

Pontosan már nem emlékszem melyik nap mi történt, mindegyik tartogat valami meglepetést. Próbáljuk kiismerni egymást. Arra már rájöttünk, hogy nagyon zavarja a nagy fény, így hangulatvilágítással dolgozunk. Gondolom a műtős élményeire emlékezteti a fény, ezért sírt tőle. A fürdéssel még mindig küzdünk, már a levetkőzést sem szereti, pedig rá is fűtünk a szobára, nehogy az legyen a baj, hogy fázik. A helyzet csak kicsit javult. A fuldoklós sírás abbamaradt, de még hova fejlődni. A sírást sokszor a pelusozásnál is előadja, de azt már lassan megszokja, és rájött, hogy az jó neki.

Karácsonykor itt voltak a nagyszülők, meg a nagybácsik nagynénik, közös családi ebéd volt. Aggódtam Fecsó majd hogy fogja viselni, de egy tünemény volt, szerintem annyira megilletődött, hogy csak bámészkodott jobbra-balra, nagyon cuki volt.

Sajnos utolért minket is a pocifájás, ami elég szörnyű, mert nem lehet igazából semmit sem tenni ellene, próbáljuk itatni vele a gyógyteáját, de nem mindig lehet vele átverni. Pedig annyira keservesen szenved szegény. Ma kipróbálunk egy gyógyszert, hátha segít. A helyettes védőnő mondta, aki tök rendes volt, mert csak úgy felhívott tegnap, hogy minden rendben van-e. Furcsa volt ilyet tapasztalni a kórházban történtek után, pedig ez lenne a normális.

Mióta itthon vagyunk nagyjából úgy alakul, hogy van egy jó napunk, aztán egy rosszabb, nyüszisebb. Van amikor teljesen jól alszik éjszaka, van, hogy órákat kell foglalkozni vele, mire hajlandó elaludni. Sokszor nem akar az ágyában aludni, ilyenkor amikor megunom a nyuszogást, odaveszem magam mellé, és szopi közben mind a ketten bealszunk. Aztán, amikor felébredek, akkor berakom az ágyába.

Anyu tegnap hazament. Most jön majd csak az igazi neheze a dolgoknak. Kicsit aggódom is.

Az anyaság: Hát nem tudom. Furcsa dolog ez, mert nagyon aggódom Fecsóért, meg szeretem, meg gyönyörűnek találom. De azért még nem érzem magam igazán anyának. még eszembe jut a régi életem, a kettesben töltött esték, a kirándulások, és hiányzik is nagyon. Ha rá gondolok, hogy ennek vége, akkor azért még sírásra görbül a szám.

Hát így vagyunk mi mostanában....