Így-úgy

Tele vagyok aggodalommal. Ha egyik nap olvasok valamit és attól megnyugszom, másnap biztosan az ellenkezőjét olvasom, és megint kiborulok. Na nem a szó igazi értelmében, csak elkezdek parázni. Még 9 nap a köv. uh-ig, addig már csak elleszek valahogy. Tegnap óta szoros barátságot kötöttem a rókával. Először csak gombóc volt a torkomban napokig, és szar volt, mert már nem tudtam rendesen nyelni, és azt gondoltam megfulladok. Aztán este gondoltam próba-szerencse, és tessék. Nem vagyok jobban, most hányok is meg gombócom is van. De remélem, hogy ez annak a jele, hogy a kis lakó jól van odabent.

Nagy meglepetés ért tegnap, mert felhívott egy kedves barátom, és kiderült, hogy ő is babát vár, és ő is decemberre, és ő is abba a kórházba jár, ahova én. Bár én nem tudom, hogy járhatok-e majd oda, mert nem oda tartozom, és ezt az új kórháztövényes dolgot, hogy ki hova mennyiért mehet még nem tanulmányoztam. De nagyon örültem, és égi jelnek vettem ezt a dolgot.

A konyha elkészült de még nem laktuk be, mert még nem volt erőm kitakarítani, meg kell még némi villanyszerelés, amit kedves após holnap véghezvisz. Egyébként munka után nem vagyok jó semmire, csak hazamenni és aludni. Jó lenne már tudni, hogy mindez nem hiába történik!