Holnap
végre péntek, és akkor ezt a hetet is kipipálhatom a naptáramban. Így
szépen lassan ennek a nyárnak is vége. Kicsit szomorú vagyok emiatt,
holott nem vagyok úgy oda a nyárért. Emlékszem kisgyerek koromban olyan
hosszúak voltak a nyarak, és az a 2 hónap szabadság maga volt a gyönyör.
Bár be kell vallanom, volt hogy vártam már az iskolakezdést. Ez biztos
nagyon gáz dolog, de így van, valahogy én sosem tartoztam azok közé,
akik fennhangon utálták az iskolát, a tanárokat, a tanulást, meg
mindent. Tulajdonképpen én szerettem tanulni. Sokszor hallom másoktól,
hogy ott kell ülni a gyerekkel, mert másképp ez nem megy. Velem sosem
ültek ott a szüleim, mégsem volt sosem gond. Mindig tudtam, hogy csak
úgy juthatok valamire az életben ha tanulok. Aztán hogy jutottam-e hová,
az már más kérdés. Bár elvégeztem az egyetemet, lett egy diplomám,
mégis sokszor megfordul a fejemben, talán rosszul döntöttem, és mégis
valami másik szakmát kellett volna tanulnom. Nem tudom mit, valami mást.
Lehet hogy már késő változtatni? Talán még nem lenne az, csak hát
felnőtt fejjel, munka mellett már nem olyan mint régen, ahogy az
emlékeimben él. De lehet, hogy csak az egyetemista élet az, ami
hiányzik. Még mindig végigfut bennem egyfajta bizsergés, ha rágondolok,
ha a régi ismeretlen ismerős utcákon járok. De érzem, ez már nem az az
utca, amelyiket egykor én is koptattam. A házfalak suttogva kérdezik
tőlem " Mit keresel te itt? Ez már nem a te helyed!" És igazuk van! A
város már nem az a város, a hamburgeres már nem hamburgeres, a kocsmának
is más neve lett, a papírbolt a kávézó stb... És most még a jó öreg
Kavics is nyugdíjba megy, pedig azt gondoltam, hogy ő örökké az
egyetemi-kollégista élet részese lesz. Hát ez van! ilyen a világ! az idő
meg csak telik, és holnap péntek! Juhé!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése