A sok első között ráfordultunk az utolsókra is...
Szerdán volt Máténál az utolsó szülői értekezlet. Fura most még. Ugyanolyan fura, mint amikor az oviban volt nagycsoportos, és ahogy közeledett az év vége, egyre csak jöttek az ilyen utolsó élmények. De ez most sokkal véglegesebb...
Szerintem mindannyian meg voltunk kicsit hatódva, az osztályfőnökkel együtt, mert ahogy mondta ő is úgy emlékszik még az első szülőinkre, mintha csak tegnap lett volna. Pedig hát az már 6 éve volt! És mi is pontígy emlékszünk rá. Hogy ahogy a gyerekek, mi is olyan kíváncsian ültünk be a barátnőmmel az első gimis szülőire, és olyan rettentő büszkék voltunk. Pont mint most! Most talán még annál is inkább :-)
Kicsit korábban érkeztem a suliba, és nem mentem be rögtön a terembe, hanem kicsit még ácsorogtam a folyosón, nézegettem a tablókat. Elég torokszorító volt. Olyan fura volt elképzelni, hogy nemsokára már Máté is ott figyel majd a falon. Hát majdnem elpityeredtem. Pont mellettük van ráadásul egy olyan tabló, amin szegény Róka tanárúr volt az osztályfőnök, aki sajnos nyár óta nincs már közöttünk. Kezdetben biológiát és földrajzot tanított a gyerekeknek, majd amikor kiderült, hogy rákos beteg, akkor a terápia után csak a végzősöket vette vissza, majd fokozatosan a többieket, így kerültek vissza még hozzá nagygimisként, és nagyon szerették. Nemcsak az óráit, hanem a szellemiségét is. Sajnos a betegsége többször kiújult, és más formákban is támadt. Szóval ott mosolygott Róka tanárúr a tanterem mellett, és ez is olyan szívszorító volt.
Aztán még mindenek előtt az igazgató is tartott egy kis tájékoztatót arról, hogy jövőre már nyugdíjba megy, de egy nagyon megbízható, jó embert talált maga helyett. Hogy ez Marci révén fog-e érinteni minket, azt egyelőre nem tudjuk, de az biztos, hogy az igazgató urat is mindig meg fogom őrizni a szívemben, mert én csak tőle hallottam egész eddigi szülői pályafutásom alatt, hogy mindig csak dícsérte a gyerekeket, hogy mindig hálás volt, hogy ilyen kedves, okos, együttműködő, csodás gyerekeket bíztunk rájuk. Mindig azt mondta, hogy nincs ezekkel a gyerekekkel semmi baj, jó-jó kamaszok, jó-jó néha szemtelenek, jó-jó a lányokat olykor figyelmeztetni kell, hogy ne haspólóban legyenek, de hát ilyenek a gyerekek, meglátják, rendes, dolgos felnőttek lesznek belőlük.
Na szóval volt érzelmi sokk bőven :-)
A szülőin ez a vonal tovább folytatódott.:-) Az ofő is csak visszaemlékezgetett, hogy milyen kcisiik voltak, most meg milyen nagyok, és hogy milyen klassz csapat, hogy fognak hiányozni,... Sok minden másról már nem is volt szó. Az időpontokat tudjuk, a pénzügyeket már megbeszéltük, igazából már csak azért gyűltünk össze, hogy kicsit együtt legyünk. A gyerekek tudják és teszik a dolgukat. Nekünk nincs más dolgunk már, csak mellettük állni.