Tavaszi szünetes vízparti futások

 Elég későre tolódott idén a tavaszi szünet, jó sokat kellett rá várni. Nem túl szerencsés ez így szerintem, hogy ennyire összecsúszott a május 1-es hosszú hétvégével, mert így csaknem 3 hetet lesznek itthon a nagyok érettségi szünettel mindennel együtt.  Ami pont elég arra, hogy így év végére kiessenek a rutinból. 

De hát ez van, ebből kell főzni. 

A szünet első napjait Ózdon töltöttük. Itt 2szer is alkalmam nyílt körbefutni az ózdi tavat, míg a fiúk fociztak. 🙂 Nehezített pálya, mert végig horgászok ülnek, figyelni kell, nehogy átessek véletlenül egy botban vagy zsinórban. 

Szalonnasütők. 

Hétfőn jöttünk haza, gyors mosás, átcsomagolás, mert másnap már papáékkal találkoztunk a Dunakanyarban. 

Arra, hogy szinte  nyári hőséget kapunk a nyakunkba, szerintem nem volt szó, ma délelőtt már irtó meleg volt Szentendrén, amikor tettünk ott egy kis kört. 

 

Alapvetően a csillezésről szólt ez a 2 nap, de ebben én nem vagyok elég jó, úgyhogy itt is futottam egy kisebb kört, némi emelkedővel és némi vízparttal, míg a fiúk a parton ejtőztek. A Nagyok rákaptak a tollasra, Marci meg Fanni pedig bőszen tapicskolt a Duna vizében. Kb. térdig mentek be és túrták az iszapot. Jól elvoltak. 

Én meg közben felfutottsm a kis hegyi templomhoz. 

Remek hegyoldalban lévő házunk volt, nagy terasszal és szép kilátással. 

És még nincs vége! 

Ma ugyan a legnagyobb borulásban el kellett futnom az Örsre, mert nincs bérletem, de gondoltam jó próba lesz ez szombatra, amikorra ugyancsak esőt meg lehülést, meg mindent is jósolnak, és nekem is van egy 19 km-nyi szakaszom az ultrabalatonon egy csapat részeként. Szóval idén egész korán fogok a Balaton mellett futni, ráadásul egy általam ismeretlen részen, Keszthelytől Máriafürdőig. 

Úgyhogy holnap már nem futok. 

Majd emlékeztessetek rá, ha mégis futni indulnék 🙂

Ha már...

 szokatlan módon már kettőkor itthon vagyok, mert a főnök elengedett minket, lett egy kis plusz időm. Amit először futással akartam elütni. De mire elindítottam egy mosást, meg egy mosogatást, addigra befutott Marci a pályáról, és mondta, hogy a testvéreit egész nap nem látta,  egyszer csak mindenki elment, és még nem jöttek haza, igaz ő is volt kin a pályán, de hát na... úgyhogy majd akkor futok, amikor elmegy edzésre. 

A múlt hét sem telt el eseménytelenül... 

Szomabon Milánnak kórusfellépése volt. Ez az a kórus, ahová szerintünk csajozni jár, bár ő ezt tagadja, de H meg K, a két lány,  fűzte be a srácokat járjanak együtt kóruspróbára. Szóval átlátok én a szitán. :-) 

A kórusverseny zártkörű volt, sajnos nem lehetett őket megnézni, pedig már nagyon fentem rá a fogamat. Igazából nem értem, hogy miért kell egy kórusfellépést zárt körben levezényelni...mindegy. Végül arany minősítést meg különdíjat kaptak, amivel a kórusvezető nő nagyon meg volt elégedve. 

Vasárnap Máté félmaratont futott a vivicittán. Többen is mentek az evezős egyesületből, és úgy gondoltam, hogy nem kellek én már oda, nem terveztem, hogy kimegyek, de Máté szinte lehordott előző este, hogy nehogy már ne menjek ki szurkolni, így hát Marcival minket is a MArgitszigeten talált a vasárnap délelőtt. 

Máté már korábban kiment, mert még rajtszámot is kellett átvennie, meg volt közös evezős-csapatos fotó, de megtaláltuk egymást, és ott már gyorsan eltelt a rajtig az idő. 

Nagyon szeretem a vicicittát. Olyan jó hangulatú, tavasz van, napsütés, jó zene, sok lelkes ember. Szinte lüktet az energia. 

A srácok nagyot mentek, Máté 1:38:11 -gyel ért célba még úgy is, hogy a háromnegyed távnál megfájdult a térde és lassítania kellett. Szép kis lassítás mondhatom :-) A másik 3 barátja is kb ekkor érkezett +/-. 

Máté és a PB- harang. 

Aztán persze utána két napig nyafogott, hogy mindene fáj :-) ki is hagyott egy edzsét, helyette tanulta a földrajz tételeket, meg is rémültem, hogy tényleg van valami baja :-D  De ma már biciklivel ment edzésre, úgyhogy szerintem már megmarad. 

Marcinak tegnap volt meccse. Ma még van egy edzése, aztán már tényleg szünet. Jövő héten én is szabin leszek. 

Milánra is ráfér egy kis haveri-detox, mert már megint/még mindig kicsit túlzásokba esik. Legfőképp azzal tud magára haragítani, ha nem jön haza relatív időben, vagy ha egész nap pl. a ligetben csövezik. Mint pl. ma, amikor már reggel elment, mondván, hogy azért megy ilyen korán, mert ilyenkor még szabad a röpipálya, de 1-2 óránál tovább biztos nem lesz. Mondta ezt reggel hétkor, de kettőkor még nincs itthon. 

Vagy tegnap, amikor fél 7-re elment a Müpa-ba, mert a lányoknak volt a héten egy másik, nemzetközi kórusversenye, és annak tegnap este volt az eredményhirdetése, szóval oda ment, és még ő mondta, hogy jön hamar, mert fél óránál biztos nem tart tovább. ok. Fél 9-kor már nekem kellett ráírni, hogy vajon merre jár, mire írt, hogy hát ez a rendezvény nagyobb szabású, mint ahogy azt ő gondolta, mert mindenféle fellépők, meg döntős kórusok meg akárkik is még fellépnek, és ő még ott van. 

Na hát ekkor elgurult kicsit a pirulám, bevallom. Nem nagyon tudom ezt jól kezelni, leginkább sehogy nem tudom. Mert nem gondolom, hogy nagyon szigorú határokat és elvárásokat támasztanék felé, szerintem egy 9 órás hazaérés is már elég megengedő, hiszen nyolckor már töksötét van, de beszámolva, hogy mondjuk akkor kap észbe, hogy hú beesteledett, amikor már sötét van, akkor fél9-9 között teljesen reálisnak tűnik nekem a hazaérés. Csak hát az is fura nekem, hogy azért szidjam le, mert a Müpában nemzetközi kórusfesztiválon van... lehetne rosszabb helyen is.... sőt. csak rosszabb helyet tudok ennél elképzelni. Kezdve az 1-es villamossal. 

Szóval Milánnal egyelőre nagyon rágjuk egymást. Nem könnyű vele dűlőre jutni mostanság. 

Múlt heti Cserhát, meg mindenféle

Észveszejtően gyorsan száguldanak el mellettünk a napok, hetek, a héten észrevétlenül már áprilist írunk. Mintha a március meg sem történt volna, pedig igyekszünk azért megtölteni tartalommal a napjainkat. De olyan is van, amikor egyszerűen csak dolgozunk és hazajövünk, és másnap ugyanígy. De ilyen napok is kellenek, mégha fárasztóak is. 

Épp ma mondtam Milánnak olyan fél nyolc körül, hogy odatelepedhetne a zoknik mellé, és összepárosíthatná őket. Milán a nap nagyobbik részében egy iskolai öregdiák focikupán segédkezett, amiért kapott 8 órányi közmunka aláírást. Szóval nem ugrott rá a zoknipárosítás lehetőségére, mondván "had ne ma kelljen már még dolgoznia, hiszen majdnem 8 órát melózott a suliban." Ja hát, ilyen ez a popszakma, mondom én, hiszen ha én csinálom nyolc óra munka után, akkor az nem munka, ha ő akkor máris azzá válik. :-) Mindegy. Megígérte, hogy holnap összerakja. Azt nem mondtam neki, hogy ma megint kiraktam vagy 30 párnyit, ami holnapra megszárad, szóval jobban járt volna, ha ma összedobja a fél adagot, de hát így járt. :-) 

Kicsit úgyis meg vagyok rá orrolva, és most tepernie kell, hogy átküldjem majd neki a Krúbi koncertjegyet, amit megvettem ugyan neki, de még az én postaládámban várja a jobb sorát. Persze nyilván át fogom majd neki küldeni, ha eljön az ideje, és ezt ő is pontosan tudja, de addig ez az egyetlen alkutárgy, ami a kezemben van, hogy néha átmenjen a fejébe az, amit mondok. 

A múlt héten végre ki tudtunk mozdulni a természetbe, ami még bőven éledező üzemmódban volt. A holnapi hidegfront biztos taccsra is vág majd mindent, de a múlt hétvégén legalább sétáálátunk egy nagyot a Cserhátban. 

Romhányból sétáltunk fel a Prónay-kilátóba, onna nnéztünk szerteszét. Nagyon klassz volt, kicsit volt csak sáros a hegy alján, és kicsit volt csak meredek a a hegy tetején. Alsópetényből is fel lehet jönni, de onnan állítólag nehezebb kicsit az útvonal, és Marci ezt  a könnyebben megközelíthetőt választotta. 

Útba ejtettük Berkenyét és a híres fasorát, de még nem virágzott igazán a múlt héten, ezen a héten már biztos teljesen színében pompázott. 

Aztán körbesétáltuk a Bánki-tavat. 

Majd Romhány után még mentünk egy kicsit egy erdei úton, és a szalonnasütő-bográcsozó hely mellett parkoltunk le. Itt egy kicsit sáros volt a terep, de ezt a részt pont kikerülte az erdei ösvény, úgyhogy egész olcsón megúsztuk. 

Az kék sávon haladtunk egyébként, egészen addig, amíg a kék háromszöggel nem találkoztunk, mert a végén ez vitt minket fel a kilátóhoz. 

A kilátó! Ami kilátó a javából, mert olyan magas, amilyet nem is tudom láttam-e már valaha. Már a felmenés is egészen félelmetes. A kilátás most elég párás-ködös volt, de nem bántuk, mert a séta miatt jöttünk, de tiszta, szép időben biztos nagyon messzire el lehet látni. 

Hárman jöttünk fel, Feri lent maradt. 

Aztán az elmúlt hetekben voltam a barátnőmmel egy Kadarkai Endre beszélgetésen, Mácsai Pállal és Máté Gáborral beszélgetett, meg ők egymással. Hát az valami igazán feltöltő volt. A mai youtuberes-tiktokos világban, még ha nem is követem a mai trendet, még így is sokkal több jut el a füleig, mint amennyit szeretnék, és a java részük olyan rettentő idegesítően affektáló és semmitmondó, hogy két ilyen elismert művészt, színházigazgatót hallgatni majd két órán keresztül, annyira üdítő volt. Akiknek nem kell szavakat keresgélniük, akik egész szép kerek mondatokban tudnak beszélni, akik simán tudnak egy hétköznapi történetből úgy egy vicces sztorit kanyarintani, hogy nem izzadságszagú az egész, hogy végig tudják hallgatni egymást, nem vágnak egymás szavába, és olyan tisztelettel és barátsággal beszélnek egymásról és egymásnak, hogy igazán jó őket hallgatni, és hallgatnánk őket még sokáig, mert ha csak a telefonkönyvet olvasnák fel, az is megtelne tartalommal. 

Ezen felbuzdulva ma kimentünk a Margó irodalmi fesztiválra, ahol pedig kortárs írókkal/költőkkel lehetett beszélgetéseket, irodalmi standup-okat hallgatni. Ez is nagyon klassz volt. 

Ferivel pedig egy Pintér Béla darabot néztünk meg a héten, a Gyevuskát, ami az orosz frontra küldött magyar katonákról szólt, miközben több Karády Katalin dal is felcsendült, eredeti szöveggel, vagy átiratban, de úgy megtetszett, hogy azóta folyton ezek járnak a fejemben. " Gyűlölöm a vadvirágos rétet, meg hasonlók)   Még spotify-on is meghallgattam némelyiket. És jól emlékeztem, hogy a Budapest Bárnak vannak ezekből  a dalokból feldolgozásai. Tavaly nyáron voltunk Budapest Bár koncerten, az is nagyon jó volt ( juteszembe :-D) Mikor kisgyerek voltam, akkor otthon sokszor nézték a szüleim ezeket a régi fekete-fehér filmeket. Akkoriban kevésbé tudtam értékelni ezek szépségét. De hát nyilván én is öregszem :-) 

A darab egyébként jó volt. Pont annyira volt PintérBélás, amit még be tudok fogadni. 

Az április a zenekari fellépésekről, meg a futóversenyekről fog szólni főként, meg ki tudja még... gyorsan el fog röppeni, az biztos.