2005. november 30., szerda

Tegnap este

Jó volt a tegnap este. Jó volt kibeszélni a közös ismerősöket. Feri nagyon drága volt. CSak gubbasztott az ágyon mikor hazaértem, azt gondoltam beteg. De nem, csak engem várt! Imádom!

2005. november 29., kedd

Események

Zajlik az élet! Megkaptuk a várva várt hitelt! Ez jó. A vele járó ügyintézés nem annyira. Bár tegnap megállapítottuk nap végére a Ferivel, hogy biztosan nekünk túl magasak az elvárásaink. Mármint, hogy az ember végezze jól a dolgát. A bankos  értsen a banki ügyekhez, a gyrosos a gyroshoz, a gázszerelő a gázszereléshez. A fő hogy túl vagyunk rajta, és az elkövetkező 20 évben lesz hova tenni a "felesleges"pénzünket. Ez lesz az utolsó karácsonyunk a kis lakásunkban. Nehéz nekem az elválás, pedig tudom, hogy jó helyünk lesz. Sőt.. A lehető legjobb, különben nem vettük volna meg. Furcsa lesz, de már nagyon várom.
Valahogy most nem várom a karácsonyt. Tudom, hogy megint vita lesz belőle, hogy hol töltsük az ünnepeket. Mind minden évben. Pedig én csak egyet szeretnék, egy békés estét Ferivel kettesben, egy finom vacsora mellett, halk zene, gyertyafény. Ezt az idén sem kapom meg. Pedig minden évben ezt kérem a Jézuskától.
A vasárnapi istentiszteleten talákoztunk Zsófival és Andriskával. Andriska 3 hónapos, és egy tünemény. Nagyon jó lenne, ha hamarosan nekünk is összejönne vmi. Már csak azért is, mert már nincs nagy kedvem a munkához. Itt se, de máshol sem. Na, nem is nagyon hívnak sehová. most két helyre is elküldtem a pályázatomat a múlt héten, de eddig semmi. Még csak azt se mondják bakfitty.
Ma találkozom egy régi nagy szerelmemmel. Furcsa érzes kavarognak bennem, azóta nem nagyon találkoztunk, csak egy párszor.  Talán ezért érzek olyan szorongást valahol belül. Nem tudom miről fogunk beszélgetni. 3 és fél évig tartott. Azóta minden annyira más lett, én, az életem, és biztos ő is. Majd kiderül.

2005. november 22., kedd

Konvektor

Baj van a konvektorunkkal. Így egész este nem fűtöttünk. Baromi kellemes volt. Remélem sikerül megúsznom egy kiadós megfázást. Nem jönne jókor!Most nyomom magamba a forró teát.

2005. november 21., hétfő

Hóóóóóó

ESIK A HÓ!!!!!!!!!!!!
Menjen ki mindenki a szabadba, és élvezzük az első hó puhaságát.

2005. november 20., vasárnap

Passzív

Nem vagyok jól. Lehet, hogy ez a hideg téli idő az oka, de a lelkivilágom megint romokban hever. Eluralkodott rajtam a passzivitás. A múltkor találkoztam a mozgólépcsőn egy lánnyal, akivel Veszprémben elég jóban voltunk. Ennek örömére beszéltünk telefonon, hogy majd találkozzunk. Nem  hívtam fel. Nem tudom miért. Talán majd a jövő héten. Pedig tényleg jó lenne vele találkozni.
Hamarosan jön a karácsony, és az üzletek már karácsonyi díszben tündökölnek. Utálom a karácsonyt, és azt is, hogy már november közepén elkezdődik. Én meg sosem tudom, kinek mit vegyek. Nem szeretem ezt a kényszeredett ajándékozást.
El akarunk menni jógázni. Talán segít egy kicsit, de hát nem nagyon van időnk ilyesmire. És holnap megint hétfő, és minden ott folytatódik, ahol abba maradt, év végi hajtás. Pfuj!

2005. november 15., kedd

Vegyes

Kezd kiteljesedni a szakácsművészetem. A hétvégén egy fantasztikus Stroganov-csirkét csináltam. Nyami-nyami. Azt hiszem, ha több időm lenne, imádnék főzni, és elmennék egy főzőtanfolyamra is.
Kicsit nyomott vagyok mostanában megint. A kollégám megkapta a diplomáját, aminek nagyon örülök, de most mégis szorongok emiatt. Nem tudom, hogyan fog ez hatni a jövőmre nézve. Lehet, hogy kirúgnak, lehet, hogy nem. Utálom az ilyen szituációkat. A héten mindenesetre szerintem minden kiderül.
Feri anyukája újra kórházban van. A tisztesség és az elvárások azt kívánják, hogy ilyenkor hazamenjünk, és segítsünk. Csak nekem is szükségem lenne egy nyugis otthonlétre. Nem tudom mit tegyek. Meg igazából nem is tudunk mit segíteni, csak otthon vagyunk. Persze ez jó, de hát a múltkor is ott voltunk 4 napot, és nem éreztem hogy nagy szükség van rám.

2005. november 11., péntek

Visszamenőleg

Kicsit zsufi volt az elmúlt hetem, ezért is nem néztem a blog felé. Múlt szombaton Marni meghívott bennünket vacsorázni, mert Magyarországon volt az apukája, aki egyébként egy nagyon vicces ember. Utólag derült ki, hogy a vacsora a Váci utcában lesz a Fatál étteremben. Hmmm. Kicsit beparáztunk, hogy mi van ha nekünk kell fizetni, ezt nem igazán engedhetnénk meg magunknak, de elmentünk, és végül nagyon jó volt. Egyébként nem is volt annyira drága a hely, de az is lehet, hogy felkészültünk a legrosszabbra.
Aztán vasárnap nálunk volt vendégség, Jancsiék jöttek, aki időközben Zoli lett, a kis Petyussal. Petyusnak most volt az első szülinapja, és rém szórakoztató. Nekem valószínű ismét sikerült megsértenem a Krisztát, akaratomon kívül, mert újra megjegyeztem, hogy szerintem kicsit sokat eszik a gyerek. Pedig már százszor megfogattam, hogy a gyerekkel kapcsolatos véleményemet véka alá rejtem. Az emberek nem szeretik, ha elmondjuk a véleményünket a gyerekükről. Persze imádom Petyust, mert egy tünemény, de akkor is sokat eszik.
És eljött a hétfő, és vele együtt a banki kálváriánk. Hihetetlen a magyarországi banki ügyintézés. Egyik bankból küldenek a másikba, aztán kiderül, hogy ott is meg lehetett csinálni amit akartunk, csak gondolom az ügyintézőnek könnyebb volt, hogy elküldött. Egyébként meg totál káosz. De nem is akarok erre gondolni, mert felmegy bennem a pumpa.
Kedden végre újra láttam Erikát és Vicát, és beültünk a westendbe. Erika nagyon odavan érte, én nagyon gyűlölöm, és nekem úgy jött le, hogy Vicának sem ez a favorit. Mindegy! Végülis nem volt olyan rossz, a fej-és fülzúgást leszámítva, és azt hogy szerintem az Erikát is megsértettem. Úgy látszik ez most egy ilyen hét, mindenkit sikerül megsértenem, pedig igazán nem szeretnék senki megbántani.
Tegnap munkahelyi sörözés volt, időnként rendezünk egy csoportos ivászatot, ami egészen jól szokott sikerülni. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy egy fiatal, laza társaság tagja lehetek.
A munkakeresésem nem nagyon halad, nem sok lehetőség van a piacon. De minden nap nézem.

2005. november 4., péntek

Zagyva

Trehány vagyok mert már rég nem írtam. Tegnap volt Feri 30.szülinapja. Jól bepizzáztunk, aztán meg a barátokkal  iszogattunk. Pechemre bevállaltam egy unicumot, és még ma is marta a gyomromat.

A hitelügyünk lassan halad. Ez részben annak az ügyintéző libának a számlájára írható, aki adja a nagymenőt, közben pedig nem ért semmihez, és a Feri magyarázza el neki a dolgokat. Úgy képzelte, hogy a svájci frank az elkövetkezendő 8 évben stabilan tartja a mai árfolyamát, és ez alapján számolgatja a nekünk legmegfelelőbb megoldást. Komolyan mondom, megáll az eszem. Sík hülye a csaj.

Kinézek az ablakon a lemenő napot látom a budai hegyek fölött, nem mondom szép látvány, csak az a baj, hogy még mindig a munkahelyemről bámészkodom, nem pedig otthonról. Ma megint elküldtem egy pályázatot, változatosság kedvéért oda, ahova a múltkor. Ez egy tök ugyanolyan állás. Előbb-utóbb csak szóba állnak velem. Azért kicsit furcsa, hogy egy hete írta a csaj, hogy bevettek az adatbázisukba, és ha van vmi másik lehetőség szólnak. Azóta is szól. Szinte már napi szinten levelezek a hölggyel. Én elküldöm az önéletrajzomat, ő meg visszaír, hogy oké, a pályázatok begyűjtése még folyamatban van, és majd szól. Meglesném, hogy működik ez a dolog.
Azért jó lenne ha legalább egy Kisfecsó beütne.